Ezt minden szülőnek tudnia kell: rengeteg veszély leselkedik itt a gyerekekre

Pénzcentrum2020. július 5. 18:04

A nyári szünet beköszöntével, nagyobb valószínűséggel "játszanak" elfoglaltság után kutató fiatalok a vasúti töltéseken, álló szerelvényeken. Ez azonban az üzemi területen nem csak tilos, de önmagukra, az utasokra és a vasúti közlekedésre nézve is életveszélyes cselekedet.

A nyári szünet beköszöntével többször előfordulhat, hogy a fiatalok, a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken keresnek elfoglaltságot. Ilyenkor önmagában jelenlétükkel is veszélyben vannak, hiszen könnyen a száguldó vonatok elsodrási zónájába kerülhetnek, a magasfeszültségű felsővezeték közelében - akár 1-1,5 méter távolságból is - könnyen halálos áramütés érheti őket, vagy leeshetnek a mozgásba lendülő vonatról.

Előfordul, hogy tárgyakat, például pénzérméket vagy köveket helyeznek a sínszálakra, legrosszabb esetben pedig kövekkel hajigálják a szerelvényeket. Mindez azonban csöppet sem veszélytelen szórakozás! A sebességtől megpattanó tárgyak anyagi kárt, akár életveszélyes sérüléseket, valamint kisiklást is okozhatnak, amivel veszélyeztetik a vasúti közlekedést, ez pedig bűncselekménynek minősül.

Nem kell közvetlenül a vágánytengelyben lenni ahhoz, hogy életveszélybe kerüljön a tiltott helyen tartózkodó személy, hiszen a nagy sebességgel közlekedő vonat menetszele el tudja sodorni, ki tudja billenteni az egyensúlyából. A vonat okozta erős menetszél pedig felkaphat egy apróbb tárgyat, vagy kivágódik a vonat alól, ami felcsapódhat és komoly személyi sérüléseket okozhat.

A szándékos rosszalkodáson túl, fülhallgatóval hangos zenét hallgatva, telefont nyomkodva, nem megfelelő, sőt tiltott helyen átkelve is komoly esélye van a súlyos sérüléseknek. Az egyre több korszerű, csendes jármű és a sok helyen felújított, zajcsillapított pálya miatt csökkenhet a reakcióidő, de a helyzet veszélyességének megfelelő felismerésére sem jut elég idő, figyelem. Például egy 120 km/h sebességgel haladó vonat 1 másodperc alatt 33 métert tesz meg. Ez azt jelenti, hogy 1-2 pillanat alatt nagyon súlyos, akár rokkantságot vagy halált okozó sérüléseket lehet szerezni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A MÁV arra kéri a szülőket, hogy hangsúlyosan hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, valamint az ártatlannak tűnő játékok esetlegesen életveszélyes következményeire.  Akik pedig bűncselekményt észlelnek, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget.

Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, MÁV, vasút, veszély, vonat közlekedés,