Súlyos a helyzet: emberéleteket követelt az ítéletidő Magyarországon

Pénzcentrum2018. június 9. 11:30

Péntek este hatalmas vihar érte el délnyugat felől Magyarországot. A viharos széllel, jégesővel megérkező zivatarlánc emberéleteket is követelt, míg több helyen forgalomkorlátozásokat kellett bevezetni a kidőlő fák, letörő faágak miatt.

Súlyos, emberéleteket is követelő baleset történt tegnap este Dombóváron. A katasztrófavédelem jelentése szerint a Kórház utcában dőlt rá egy 40 méteres fa egy autóra. A gépkocsiban utazó 5 emberből 4 az életét vesztette.

A vihar azonban az ország egyéb területein is okozott fennakadásokat, anyagi károkat. A heves esőzések következtében több közúti szakaszon is korlátozást kellett bevezetni vízátfolyás valamint fakidőlés miatt.

A Vas megyei Hegyhátszentjakabon pedig 40 embert telepítettek ki, mert a Vadása tórendszernél a két tavat elválasztó védműnél több helyen is megcsúszott a föld a sok eső miatt. A kitelepítettek azóta már hazatérhettek, a védművet pedig megerősítik.

Vas megyében 12 településen okozott áramkimaradást a vihar, máshol homokzsákokkal kell védekezni az esőzések következtében megáradt patakok ellen.

Még nincs vége

Szombaton is heves zivatarokra kell számítanunk, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. A nap folyamán az északkeleti szél többfelé élénk, zivatarok idején erős, viharos lesz.

Sokan védtelenek a vihar ellen

Az ilyen, illetve ehhez hasonló viharok egyáltalán nem ritkák nyaranta Magyarországon. Egy-egy ilyen vihar jelentős anyagi kárt tud okozni, ehhez bőven elegendő egy házra dőlő fa. Ennek ellenére jelentős azoknak az ingatlanoknak a száma, melyeket nem véd lakásbiztosítás.

Magyarországon jelenleg körülbelül 3,1 millió ingatlan biztosított, ez 70-72 százalékos lefedettséget jelent; és (...) akár 10-15 százalék is lehet azoknak az aránya, akik nem frissítik lakásbiztosításuk értékét, bár kellene"

- hívta fel a Pénzcentrumnak adott interjújában a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója. A szakértő azt is elmondta, hogy a kárkifizetések többsége éppen valamilyen elemi kárhoz, viharhoz, jéghez, beázáshoz kapcsolódik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sőt, a kutatások alapján úgy tűnik, hogy az ügyfelek sem a betöréstől félnek a legjobban, hanem az elemi károktól.

Nagyon rosszul járhat, akinek nincsen biztosítása

Jelentős kiadásokkal nézhet szembe az, akinek megrongálja egy vihar az otthonát, és nincsen lakásbiztosítása. Ilyenkor értelemszerűen saját magának kell fedeznie a kár helyreállításának költségeit, amely igen jelentős tétel is lehet.

Nagyobb viharok esetén 90-120 ezer forint között mozog az átlagos kárérték, bár a szórás igen nagy.

Érdemes arra is időt szorítani, hogy meglévő lakásbiztosításunkat is legalább évente egyszer átnézzük. Erre azért van szükség, mert az építőipari munkadíjak, az építőanyagok drágulása miatt a korábban megkötött szerződés elavulhat.

Érdemes arra is figyelmet szentelni, hogy biztosításunk ne csak az ingatlanra, hanem az egyéb építményekre, például kerítésre, járdára is kiterjedjen. Így elkerülhetőek az olyan kellemetlen esetek, hogy káreseményt követően nem fizet a biztosító, mert nem megfelelő körültekintéssel lett megkötve a szerződés annak idején.

Címkék:
biztosítás, lakásbiztosítás, baleset, vihar, időjárás, zivatar, zápor, penzcentrum, halálos baleset,