Ezért tárcsázta a segélyszámot 40 ezer magyar

Pénzcentrum2012. augusztus 8. 13:36

Indulása óta, az elmúlt másfél évben közel 40 ezren, az idei első félévben összesen csaknem 9700-an fordultak a MABISZ ügyfélszolgálatához. A megkeresések döntő többsége a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás területét érinti - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a 2010. szeptember 1-je óta működő ügyfélszolgálat legfrissebb adatait.

2012 első hat hónapjában elsősorban a nemzetközi károkkal, a fedezetlenségi díjjal, valamint a bónus-malus besorolásokkal kapcsolatosan érkeztek megkeresések az ügyfelektől. Ami a megkeresések tárgyát illeti, jól látszik, hogy leggyakrabban az állománykezeléssel, illetve a kárrendezéssel kapcsolatos kérdésekkel jelentkeztek leggyakrabban az ügyfelek. 2012 elején egyértelműen látszott a közelmúltban indult Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerrel (KKNYR) kapcsolatos problémák erős dominanciája.

Az elmúlt bő másfél évben legtöbben a biztosítatlan gépjárművek, illetve az ismeretlen károkozók által okozott károkkal kapcsolatosan keresték meg a szövetséget (43%), ezt a fedezetlenségi díjjal, illetve a bónus-malus besorolással kapcsolatos kérdések követték (23%).

A MABISZ Ügyfélszolgálatának legfontosabb célja, hogy az ügyfelek minél tájékozottabbak legyenek biztosítási kérdésekben, minél gyorsabban és minél pontosabb információhoz tudjanak jutni biztosítási szerződésükkel kapcsolatban. Ennek jegyében készült el a közelmúltban a szövetség új Facebook oldala is. A hagyományos ügyfélszolgálathoz kapcsolódóan az ügyfelek mostantól a közösségi oldalon is elérhetik a MABISZ-t és probléma esetén mód nyílik azonnali kapcsolatfelvételre is.

 

Címkék: