Felmondták a daganatos beteg biztosítását: addig volt jó ügyfél, amíg fizetni kellett

Pénzcentrum2010. január 19. 07:02

Akár indoklás nélkül is felmondhatják a biztosítást a társaságok évfordulókor. A biztosítók ugyanis rendszeresen felülvizsgálják, hogy mekkora kockázatot jelent az ügyfél, vagyis hányszor fizettek neki kártérítést egy adott időszakban - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a PSZÁF szóvivője.

Binder István arra reagált, hogy egy Győr-Moson-Sopron megyei férfival azután bontott szerződést a biztosítója, hogy daganatos betegséggel műtötték és kivették az egyik veséjét.


Ordasi Ferenc (Forrás: RTL Klub)

Ordasi Ferenc 4 éve kötött egészség-, baleset-, és lakásbiztosítást egész családjára, a társaság azonban 2009 decemberben indoklás nélkül felmondta azt. A férfi szerint azért szüntették meg a szerződést, mert a betegsége túl nagy kockázatot jelentett a cégnek. Az férfi elmondta, hogy amíg rendszeresen fizetett, addig nem volt gond. 2006-tól összesen 140 ezer forintot fizetett be, ebből a biztosító 48 ezer forintot fizetett ki a műtétjére, ezen kívül több kisebb összeget kaptak üvegkárokra, kéztörésre és mandulaműtét miatt.

A PSZÁF tájékoztatása szerint bármilyen biztosításról is legyen szó, az évfordulókor indoklás nélkül fel lehet mondani a szerződést. A biztosítók rendszeresen felülvizsgálják, hogy mekkora kockázatot jelent egy ügyfél, vagyis hányszor fizettek neki kártérítést egy adott időszakban. A biztosító társaságot későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

Címkék: