Inkább maradtak a helyükön a magán-nyugdíjpénztári tagok

Pénzcentrum2010. január 8. 09:02

Tavaly év végig jelezhették azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akik 2008. december 31-éig 52. életévüket betöltötték, hogy inkább visszalépnének az állami rendszerbe. Az érdeklődés az utolsó pillanatokig a vártnál jóval csekélyebb volt, legnagyobb számban decemberben döntöttek a visszalépés mellett -derül ki a Napi Gazdaság körképéből.

A Napinak nyilatkozó kasszák előzetes adatai alapján úgy tűnik, hogy a jogosultaknak csak mintegy 45 százaléka élt a számára biztosított lehetőséggel. A folyamat azonban még nem teljesen zárult le, hiszen a december 31-ig tértivevénnyel postára adott, valamint esetleg a PSZÁF-hoz december 31. előtt feladott és onnan az illetékes pénztárhoz továbbított levelek feldolgozása még tart.

A becsült adatok alapján a mostani mozgások legalább 50 milliárd forintot pótoltak vissza az állami rendszerbe, egyúttal persze ennyit buktak el a kasszák. A vagyonvesztés legkevésbé a Honvéd Magánnyugdíjpénztárt rázhatta meg. Itt a teljes tagság 0,6 százalékát teszik ki a visszalépők, a tb számára visszaküldött pénz pedig a magánpénztári vagyon 0,7 százalékára rúg.

Címkék: