Az OTP-vel karöltve, a válsággal szemben

Pénzcentrum2009. május 27. 12:17

Az április elején a francia Groupama csoport magyar leányvállalata és az OTP Garancia egyesülésével létrejött Groupama Garancia Biztosító ügyfélkörét sem kerülhette el a válság, megváltozott a fogyasztók vásárlási szokása, növekedett a kockázatérzékenységük, intenzívebben keresik a garanciákat, és még rövidebb perspektívában gondolkodnak, mint korábban. Az ilyen változások a biztosítókat nagy kihívások elé állítják, ezekre a Groupama Garancia az OTP-vel való szoros, húsz évre szóló stratégiája keretében kíván válaszolni. A válságra adott válasz három fő eleme náluk az értékesítés intenzívebbé és hatékonyabbá tétele, a már meglévő ügyfelekre történő fokozottabb koncentrálás és a termékfejlesztési innováció mind az élet-, mind pedig a nem-életbiztosítási üzletágban.

A társaság sajtótájékoztatóján Yann Ménétrier, a cég vezérigazgatója kiemelte: az OTP-vel kötött stratégiai együttműködés stabil és jól átgondolt döntés volt, mellyel a biztosító a globális gazdasági válság ismert folyamataira is jóval hatékonyabb választ tud adni.

Csurgó Ottó, a társaság nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettese rámutatott: a háztartások jövedelmét jelentősen csökkenti a válság, bizonytalanabbá válik a megtakarítási képességük, a meglévő befektetéseik ráadásul elértéktelenednek, míg a munkanélküliség veszélye egyre intenzívebben érinti őket. A hitelterhek jelentősen megnövekedtek, s a fogyasztói szokások is látványos változáson mentek át, nagyobb a kockázatérzékenységük, fokozott igény tartanak a garanciákra, és még rövidebb távon gondolkodnak, mint korábban.

Ebben a helyzetben minkét üzletág számára drámai folyamatok zajlódtak le a gazdaságban is. A lakás- és autóeladások több mint 50%-ot zuhantak, a vállalkozások beruházási aktivitása jelentősen visszaesett, a külföldi utazások volumene szintén jelentősen csökkent, miközben az életbiztosítási piacon pedig folytatódik a unit-linked termékeke vesszőfutása - ezzel egyidejűleg előtérbe kerülnek a kockázati termékek -, a visszavásárlások és a díjnemfizetések aránya pedig fokozatosan nő. Utóbbi a Groupama Garancia esetében nem tekinthető drasztikusnak, Fábián Attila élet- és bankbiztosítási vezérigazgató-helyettes szerint az új értékesítések nagyjából pótólják az ebből fakadó tartalék-csökkenést.

A biztosítók helyzetét tovább nehezíti, hogy várhatóan eltörlik az életbiztosítások adókedvezményét, és hogy a bankbiztosítási csatornákon keresztül történő értékesítés a hitelezési tevékenység visszaszorulása miatt kissé nehezebbé vált, de nem használ a jelenlegi helyzetben a Szolvencia II 2012-ig várható életbe lépése sem - mondták el a sajtótájékoztatón.

2009.05.06 08:08
Forradalmi változások küszöbén a biztosítók

Válaszok a nem-életbiztosításban

A Groupama Garancia Biztosító a magyar lakásbiztosítási piac egyik legnagyobb - a szerződések darabszámát tekintve második, az állománydíj tekintetében pedig a piac harmadik - szereplője. Április elején új lakásbiztosítási termékkel jelentkezett a biztosító, mellyel az emelkedő általános kockázatérzékenység, a fokozottabb munkanélküliségi kockázat, a beszűkülő pénzügyi lehetőségekben rejlő veszélyek kezelhetővé tételét célozta meg a társaság.


A társaság új lakásbiztosítása Magyarországon először lehetőséget ad munkanélküliség vagy hosszan tartó betegség idején a biztosítási díj fizetésének szüneteltetésére, ekkor ugyanis a Groupama Garancia Biztosító átvállalja egy időre a díjfizetést.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az új lakásbiztosítás csomagrendszerű, 3 szabadon megválasztható alapbiztosítási csomagot tartalmaz, melyek közül a Bázis csomag az alapvető igényekre ad megfelelő fedezetet, míg magasabb szintű védelmet a Komfort és Prémium csomagok és ezek kiegészítő csomagjai nyújtanak. A termék új típusú díjengedményeket is elérhetővé tesz: a díj csökkentése érdekében önrészesedés vállalására is lehetőség nyílik. A kedvezmények (pl. a kármentes évekre szóló) széles körével akár 40% díjengedmény is elérhető náluk.

A Groupama Garancia lakásbiztosítása számos új szolgáltatást is kínál, ilyen lehet az épületre felszerelt tartozékok lopása, az épületek rongálása, vandalizmus, az épület rejtett hibái, a szolgáltatás kimaradása (pl. fagyasztott élelmiszer megromlása áramszünet miatt), a készpénzt ért károk, az ellopott, elveszett kulcs pótlása a háztartási gépek, elektromos berendezések géptörése és a járművek tartalék alkatrészei - mondta el Csurgó Ottó. Mindezen felül a kisállatbiztosítás a Groupama Garancia Biztosítónál is elérhető.

Nagy újdonságnak tekinthető a környezetbarát módon felszerelet ún. zöld házak kedvezménye, náluk 5% kedvezményt ad a biztosító a termék biztosítási díjából.

Válaszok az életbiztosításban

Az életbiztosítási üzletágban az OTP Bank jelzáloghiteleihez megköthető Törlesztési Biztosítás munkanélküliség, keresőképtelenség, teljes és végleges rokkantság, valamint haláleset bekövetkeztekor nyújthat segítséget a hitel visszafizetésében. Az OTP Bank jelzáloghiteleihez kapcsolódóan 2006 óta, a személyi kölcsöneihez 2008-tól érhetőek el a Törlesztési Biztosítások, a hitelkártyákhoz pedig idén májustól kínál a Groupama Garancia Biztosító Törlesztési Biztosítást. A társaság a válságban leginkább érintett szektorok, például az autóiparban, elektronikai iparban tevékenykedő vállalatok, vállalkozások munkavállalói számára is lehetővé teszi a szerződéskötést, és tömeges elbocsátások, a csoportos leépítések esetén is szolgáltatnak.

Ami a befektetési jellegű, unit-linked konstrukciókat illeti, immár három, az OTP Bankkal közös konstrukciót kínál a biztosító. Egy új, 2 éves tartamú egyszeri díjas unit-linked életbiztosítás jelent meg a biztosító termékpalettáján, mely 20 százalék fölötti hozamot kínál két éves lejáraton, tőke- és hozamvédelem mellett egy magas hozamú OTP-kötvénybe való befektetés révén.

Címkék: