Már 12 éve készülhet a végső útra

Pénzcentrum2009. február 26. 17:00

A Signal Biztosító már 1997-ben, azaz 12 évvel ezelőtt bevezette - a hazai piacon elsőként - az "ezüst generáció" számára szóló Testamentum biztosítását, melynek segítségével a biztosított előre gondoskodhat a méltóságteljes végső búcsúról, megkímélve a hozzátartozókat az anyagi terhektől.

A Testamentum biztosítás már 40 éves kortól megköthető és a díjat 60, 65, 70,75 éves korig lehet fizetni. A díjfizetési idő lejárta után is a Signal természetesen kockázatban áll, hiszen a szerződés a biztosított élete végéig tart és ekkor történik a kifizetés. Szerződést 75 évnél idősebb korban is lehet kötni, azonban ebben az esetben csak az egyszeri díjfizetés lehetséges.

Az összeghatárok egyéni igényektől függően: 100 000 - 800 000 ft között mozoghatnak. A havi díj csupán néhány ezer forintot tesz ki, amely ellenében a Signal biztosító garantált szolgáltatást nyújt. A szerződés megkötéséhez nincs szükség orvosi vizsgálatra sem, csupán egy, az egészségi állapotra vonatkozó kérdést kell megválaszolnia a szerződőnek.

A hozzátartozók számára az is könnyebbség, hogy a Signal átvállalja az elszámolást azzal a kegyeleti társasággal, amelyet az ügyfél a szerződésben megjelölt.

A Testamentum biztosítás további előnye, hogy itt a kifizetéskor nem merülnek fel olyan járulékos költségek, mint a befektetések esetén a kamatadó vagy örökség esetén az örökösödési illeték. A biztosítás megköthető a biztosító valamennyi irodájában, valamint hamarosan elérhető lesz a partner takarékszövetkezetek fiókjaiban is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Testamentum díja egy 50 éves férfi 300 000 forintos biztosítása esetén a következő:

Éves díjfizetés esetén: 18.817,-Ft
Féléves díjfizetés esetén: 10.036,-Ft
Havi díjfizetés esetén: 2.091,-Ft

Címkék:
örökösödési illeték,