Pénzcentrum • 2025. december 4. 09:44
2026 januárjától jelentősen emelkednek a főutakon fizetendő útdíjak a kamionok számára. A kormány szerint ez csökkenti a települések terhelését, a hazai fuvarozók viszont súlyos gazdasági következményektől tartanak, írja az Infostart.
2026. január 1-jétől emelkednek a díjak a főutakon a kamionok számára. A kormány célja, hogy a nehézgépjárművek a főutak és lakott területek helyett inkább a gyorsforgalmi utakat használják. A kabinet szerint ezzel csökkenne a vidéki települések átmenő forgalma, a balesetek száma és a zajterhelés is.
Árvai Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára azonban arra figyelmeztetett az InfoRádióban, hogy a hazai áruszállítók számára komoly terheket jelenthet a változás. Szerinte a külföldi tranzitforgalom esetében indokolt lehet az intézkedés, de a belföldi fuvarozókat indokolatlanul sújtja.
A minisztérium közleménye szerint az intézkedéscsomag komplex: országos súlykorlátozási program indul 60 új helyszínen, emelkednek a jogosulatlan úthasználathoz kapcsolódó bírságok, és szigorodik a „Tehergépkocsival behajtani tilos” táblák megsértésére vonatkozó szankcionálás is – utóbbiért a korábbi 47 ezer forint helyett már 100 ezer forintos bírság jár majd.
Árvai Tivadar rámutatott: az új szabályok miatt a belföldi fuvarozók sok esetben hosszabb utakat lesznek kénytelenek megtenni, több lakott területet érintve, nagyobb környezeti terhelést okozva. A kerülők több üzemanyagköltséget és magasabb működési kiadásokat jelentenek – mindezt úgy, hogy a sofőrök vezetési ideje szigorúan korlátozott, a kényszermegállások pedig késedelmeket is okozhatnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A főtitkár szerint a döntés nem volt kellően előkészítve, és komoly gazdasági következményekkel járhat. A többletköltségek szerinte előbb a fuvarozókra, majd a kisvállalkozásokra, végül a fogyasztókra hárulnak át – ami inflációs hatást válthat ki.
Úgy vélte, a szabályozás akkor lenne igazságos, ha elsősorban a Magyarországon árut nem rakodó, pusztán áthaladó külföldi fuvarozókat érintené. Ez valóban tehermentesítené a lakott területeket, miközben a hazai áruszállítók nem kerülnének versenyhátrányba.