MTI • 2025. július 7. 10:32
Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal; az eset kapcsán több mint 5000 autót vonhat ki a hatóság a fogalomból - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A közlemény szerint az elkövetők strómanok vezette, csaknem húsz cégből álló láncolatot építettek fel, ám azok egyes elemeit - valós gazdasági tevékenység nélkül - kizárólag az autók átírásához használták, ezzel közokirat-hamisítás bűncselekményt elkövetve.
A különböző cégek nevére írt gépkocsik tényleges használói - korábbi eljárások során - rejtve maradtak a hatóságok előtt, az érintett járművekkel szabálysértéseket, sőt különböző bűncselekményeket is elkövettek a valós tulajdonosok, egyben az autók használói.
A cégek, amelyek papíron tulajdonosai voltak az autóknak, a járművek megszerzéséből és használatából eredő közteher-fizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, amelyről a valódi használók is tudomással bírtak - írták.
A feldolgozott adatok alapján a család több mint 1200 jármű átírása során járt el az okmányirodákban, a pénzügyi nyomozók csak a vagyonszerzési illetéket érintően mintegy 65 millió forint összegű vagyoni hátrányt tártak fel, amit az elkövetők nem fizettek meg a központi költségvetés részére - közölték.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Négy embert költségvetési csalás, másik négyet közokirat-hamisítás elkövetése miatt hallgattak ki, a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek; a nyomozók több mint 5200 jármű forgalomból történő kivonásáról intézkedtek, és várhatóan további gyanúsítottakat hallgatnak ki az eljárás során.