Súlyos árrobanás a jogsipiacon: ennyivel drágább lett megszerezni a vezetői engedélyt 2024-ben

Pénzcentrum2024. február 23. 18:10

Idén várhatóan még drágább lehet majd a jogosítványszerzés, az autósiskolák ugyanis kénytelenek a tanulókra áthárítani az újabb és újabb költségeket. Az elmúlt években tapasztalt drágulás miatt sok vidéki városban jelentősen csökkent az érdeklődés a jogosítvány megszerzése iránt

Egy év leforgása alatt jelentősen megemelkedett az autóvezetői tanfolyamok ára a KSH legfrissebb adatai alapján. Egy átlagos személygépjármű-vezetői tanfolyam ára 345 800 forintba került idén januárban, míg tavaly ugyanekkor még „csak” 322 110 forintba, azaz a drágulás egy év alatt több mint 7 százalékos volt. Az emelkedés mértékét mégjobban szemlélteti, ha felidézzük, hogy három éve még 201 620 forint volt átlagosan egy tanfolyam ára.

A Magyar Autósiskolák Szövetségének (Maisz) elnöke, Böröcz Mátyás a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy a növekvő költségek miatt jelentősen megcsappant a jogosítványszerzési kedv, de komoly gondban vannak a hazai autósiskolák is, akik az elszálló infláció miatt várhatóan idén is kénytelenek lesznek emelni az áraikon. Pető Attila, közlekedési szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány által nemrég belengetett ingyenes jogosítványszerzés körül még mindig rengeteg nyitott kérdés van, és félő, hogy az egyes autósiskolák isszák majd meg ennek a levét is.

Címkék:
autó, árak, tanfolyam, jogosítvány, vezetés, hellovidék,