Garantált a szmog és a dugó: ellephetik a teherautók Budapestet, ha ezt meglépik

Pénzcentrum2024. január 27. 12:28

A kormányhivatal eltöröltetné a teherautók fővárosi behajtási díját a budapesti önkormányzattal, mert szerintük nem szabályosan lett bevezetve. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes úgy reagált, a vonatkozó rendelet 2011-ben született, eddig nem volt vele probléma. Hozzátette, ha eltörölnék a díjat, akkor nőne az áthaladó teherforgalom Budapesten, ami dugókhoz és szennyezéshez vezetne.

Budapest Főváros Kormányhivatala a teherforgalmi behajtási díj eltörlésére hívta fel a fővárosi önkormányzatot, mivel szerintük ennek bevezetése nem volt szabályos - hanzott el az InfoRádióban. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a kérést elfogadhatatlannak nevezte, mivel szerinte ha drága az áthaladás a nem célforgalom számára Budapesten, akkor a tehergépjárművek elkerülik a fővárost, csökken a forgalom és a szennyezés. Hozzátette, a vonatkozó rendelet 2011-ben született, azzal a hivatalnak több mint egy évtizedig nem volt problémája.

A fővárosi önkormányzat álláspontja szerint 2011-ben a városvezetés helyesen döntött, volt hozzá felhatalmazása, és vitatják a kormányhivatal álláspontját. A fővárosi közgyűlés idén először szerdán ül össze, ott is vélhetően téma lesz a behajtási díj.

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon többek között úgy reagált: a 13 éve működő úthasználati díj tartja távol a budapesti belső utaktól a kamionos teherforgalmat, ezt töröltetné most el a kormányhivatal. "Ha ezt hagynánk, visszaállna az a rend, amire talán sokan emlékeznek a városban: kamionsorok az Üllői úton és máshol. Na, ez nem lesz" - fogalmazott, majd hozzátette, olyan javaslatot terjeszt a közgyűlés elé, amelyben bíróságra viszik az ügyet.

Címkék:
autó, dugó, szmog, díj, kormányhivatal, behajtás, főváros, rendelet, fővárosi önkormányzat, behajtási engedély,