Itt az új magyar autópálya: kiderült végre, mit terveznek a Dunántúlon

Pénzcentrum2023. december 20. 09:03

Jelentős beruházás készül az ország nyugati részén, rég várt összeköttetés is megvalósul.

M76-os jelzéssel új gyorsforgalmi út épül hazánkba, amely Zalaegerszeget is bekapcsolja a gyorsforgalmi úthálózatba - erről az építésügyi és közlekedési minisztérium adott ki egy közleményt. Mint Lázár János minisztériuma közölte: ez nem a legdrágább, hanem a legnehezebb domborzati viszonyok közé épülő autópálya lesz eddig hazánkban.

Mint kiderült az új gyorsforgalmi úton a jelenlegi tervek szerint 39 híd és négy völgyhíd is lesz majd, Zalaegerszeg és Keszthely négysávos kapcsolata mellett a sármelléki repülőtér bekötése, Fenékpuszta és Sármellék között pedig a 76-os főút fejlesztése is megvalósul. Emellett Nemesrádó területén az út üzemeltetési feladatait is ellátó üzemmérnökségi telepet is építenek. Az összesen 31 kilométeres út építése, valamint az összekötés megteremtése a tervek szerint 400 milliárd forintba kerül majd.

Címkék:
autópálya, beruházás, ország, gyorsforgalmi út, nyugati, autópálya építés, gyorsforgalmi utak,