Súlyos számok érkeztek: rengeteg áldozatot szedtek a magyarországi halálutak

Pénzcentrum/MTI2023. november 9. 12:33

Megérkeztek a friss statisztikák a közúti balesetek számáról a 2023-mas év második negyedévében és a közúti közlekedésben meghaltak számáról Magyarországon a 2001 és 2022 közötti időszakban. Ugyan 2001 óta összességében csökkenést láthatunk a közúti balesteben elhunytak számában, a tavalyi évben 2021-hez képest kisebb növekedést láthatunk. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette az friss adatokat a közúti balesetekről és az abban elhunytak számáról. Közúti baleseteket illetően a 2023-mas év második negyedévében a növekedés tapasztalható az első negyedévhez képest, azonban a 2022-es azonos negyedévéhez viszonyítva csökkenést láthatunk. 

A közúti balesetekben elhunytak számában a 2022-es évben az előtte lévő évekhez képest csökkenést láthatunk, kivéve a 2020-as évet, amikor a szám kevesebbnek bizonyult. Azonban ez az érték annak is betudható, hogy a 2020-as évben a járványhelyzet miatt  bevezetett karantén szabályozásoknak köszönhetően jóval kevesebben közlekedtek. 

Videó: Így éltük túl a Pest környéki halálutat

Bár a statisztikákban nem szerepel, mégis ez lehet Magyarország egyik legveszélyesebb útszakasza: a CashTag korábban a hírhedt 1116-os úton járt, ami Szentendrét köti össze Visegráddal, épp ezért a kirándulók kedvelt útvonala egész évben. Könnyen bajba kerülhet itt, aki rosszul méri fel a képességeit: a beláthatatlan kanyarok mellett kőomlások is veszélyeztetik a közlekedőket, rossz időben pedig még a tapasztalt sofőrok is megizzadnak - sokszor inkább le is zárják, ha úgy kívánja a helyzet. A Pénzcentrum videóblogjában egy vezetéstechnikai szakértő magyarázta el, hogyan is kell az ehhez hasonló utakon biztonságosan végigmenni. Emellett az autópiacról is szó esett az epizódban.

Címkék:
közlekedés, autó, baleset, ksh, közút, statisztika, csökkenés, közúti baleset, halálesetek, halálos baleset, negyedév, 2022, 2023,