Ez már messze nem a kispénzű hippik járgánya: teszten a Volkswagen négykerekű Pokémonja

Szánthó Péter2023. augusztus 24. 13:02

Simán elmenne egy rajzfilmfigurának, egy töltéssel pedig 300-nál is több kilométert megy el: alaposan leteszteltük a Volkswagen legkülönlegesebb elektromos járművét, az ID. Buzz-t. A termetes kisbusz menőn néz ki, de most az is kiderül, hogy birkózik meg a szűk utcákkal. A tesztautónk árcédulája már a 37 millió forintot is átlépte, így ez nem a kispénzű hippik autója: ebben az árkategóriában már érzelmi alapon dönt a vásárló, a Buzz pedig ebben nagyon jó.

Ha lenne két-három termetes lába, vagy szárnyai, akkor simán elmenne Pokémonnak is: morcos szemei között, bazinagy orrán ott csücsül a szintén méretes embléma, a lökhárítóra meg kiül a kaján vigyor - ez a Volkswagen ID. Buzz, amelynek a Pro változata járt nálunk teszten, öt üléssel.

A kinézetéről sokat nem kell beszélni, remekül modernizálták a legendás T1-es Transporter jellemvonásait egy csúcstechnikás elektromos kisbuszban. A teszthét alatt már hozzá lehetett szokni, hogy mindenki utánafordul: a gyerekek mutogatnak, integetnek, a parkolóban és olyan felnőttek is odajöttek megcsodálni, akiket amúgy hidegen hagynak az autók. De ez a forma senkit sem hagy hidegen.

Külön öröm volt keresgélni az autóban elrejtett kis dizájnmeglepetéseket, mint az ülések műanyagburkolatába gravírozott ID. Buzz, vagy a mosolygós csavarfedél az első ajtó kilincseiben.

A család is elveszik benne

4,7 méter hosszú, 2,2 méter széles és kb. 2 méter magas, úgyhogy a méretei is arra predesztinálják, hogy óriási hely legyen benne. Elöl a minden irányba állítható, kétkarfás ülések pontosan arra vannak kitalálva, hogy hosszabb utakon se macskásodjunk el - ehhez hozzájárul az extraként kérhető masszázsfunkció is. Rengeteg zseb, doboz, tárolóhely a praktikum jegyében, és a kormány melletti kis zseb egy vezeték nélküli telefontöltőt is tartalmaz, ez több okból is remek, hiszen egyrészt van egy külön kialakított hely a sofőr mobiljának, aki ezáltal nem is bizgerálja a telefonját, ami közben tölt is.

Autót vennél, de szűkös a keret? Nézz körül a Pénzcentrum kalkulátorában!

Bevallom, egyszer egy töltés alkalmával innen szerkesztettem a Pénzcentrumot is, a bazinagy műszerfalon kényelmesen elfért a laptopom is, jó messze van a szélvédő a sofőrtől és az anyóson ülőtől. Ennek, illetve a magas üléspoziciónak együttes hátránya az, hogy nem lehet rendesen kilátni a közlekedési lámpákra: vagy rá kell feküdni a kormányra és úgy várni a zöldet, vagy pedig megvárni, ameddig a mögöttünk haladók ledudálnak - egyik sem szerencsés.

Az anyósülés aljára egy maximum 300 W teljesítménnyel terhelhető 230 voltos konnektor is került, szóval akkor sincs baj, ha valamihez nincs USB-C-s kábelünk. A két első ülés között könnyedén hátra lehet mászni, ha kivesszük a tárolódobozt, mert igen, egy gombnyomással el lehet távolítani az amúgy mindent elnyelő alkalmatosságot.

A második sorban nem különálló üléseket kaptak az utasok, egyharmad-kétharmad arányban dönthető a háttámla, és még állítható is! A hátul utazók is találnak USB-C-s töltőket az ajtókban, illetve egy-egy kis zseb is van az épp nemhasznált/töltődő mobiloknak. A szellős hátsó traktusban emeli még a komfortot a felhajtható asztalka - ugyanakkor óvatosan kell vele bánni, fel-le hajtáskor könnyű letörni, ha nem szakszerűen kezeljük a gombot. A hátul utazók két nagy, elektromos tolóajtón keresztül tudnak beülni, azaz bemászni, ez hátulról és előről is gombnyomásra vezérelhető.

Címkék:
autó, elektromos autó, volkswagen, autóvásárlás, elektromos, újautó, autóteszt, családi autó, elektromobilitás,