Brutális baleset: halálra gázolt egy kerékpárost egy önvezető autó, a sofőr show-műsort nézett

MTI2023. július 29. 10:31

Három év felfüggesztett börtönre ítélték egy halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét ellátó sofőrt Arizónában - közölte az MTI.

Pénteken hoztak ítéletet az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos baleset ügyében. A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve még 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost. A vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy televíziós show-műsort nézett a telefonján, így nem tudott időben beavatkozni, hogy a balesetet elkerülje – számolt be az MTI.

Rafaela Vasquez, a vádlott állítása szerint az ütközés előtt a térdén fekvő munkahelyi telefonján a taxis cég üzenetküldési alkalmazását használta, valamint, hogy a kerékpáros, a 49 éves Elaine Herzberg "a semmiből került a jármű elé", ezért nem tudta elkerülni a tragédiát.

A közlekedésibiztonsági hatóság szerint azonban a sofőrt terheli a felelősség, ugyanakkor a taxis vállalkozásnál történt elégtelen biztonsági intézkedéseket és a járművezetők megfelelő felügyeletének hiányát is megállapították. Ennek ellenére az ügyészek kizárták, hogy a baleset miatt a munkaadó ellen is vádat emeljenek. A védő és ügyészek végül vádalkut kötöttek, amelynek keretében Vasquez elkerülte a súlyosabb büntetést.

Címkék:
autó, baleset, sofőr, jármű, önvezető autó, balesetek, önvezető autók,