Hatalmas változás készül a KRESZ-ben: erre sok ezer magyar nem számított

Pénzcentrum2023. március 27. 10:16

Beadták a módosító javaslatokat az elektromos rollerek szabályozásáról, hamarosan dönthet az illetékes minisztérium.

Az Építési és Közlekedésügyi Minisztérium vezetőjének, Lázár Jánosnak a jóváhagyására vár az elektromos rollereket szabályozó rendelet - erről az Aktív MAgyarországért felelős Kormánybiztos, Révész Máriusz beszélt a Magyar Nemzetnek. Révész elmondta: a szükséges módosításokat beadták, ennek értelmében a 25 km/h feletti teljesítményre képes rollerekre a segédmotoros kerékpár szabályia ovnatkoznak majd a közlekedésben.

Révész Máriusz hozzátette: szerinte mindenekelőtt a közlekedési morál megváltoztatására lenne szükség, mert Magyarország az uniós lista élén van a közúti halálozásokat tekintve.

Célszerű lenne bevezetni az általános iskolákban a közlekedési alapvizsgát. Azt szeretnénk, ha az európai nagyvárosokhoz hasonlóan a gyerekek még 12 éves koruk előtt levizsgáznának. A közlekedési morált előremozdítaná, ha a gyerekek közlekedési alapvizsgát tehetnének, ami hozzájárulna ahhoz, hogy a következő generáció normálisabban közlekedjen

- mondta a kormánybiztos.

Címkék:
gyerekek, közlekedés, kresz, magyarország, lista, minisztérium, közlekedési baleset, elektromos, roller, e-roller, közlekedésbiztonság, elektromobilitás, közlekedési minisztérium, elektromos roller,