Megszólalt Győrfi Pál: így vannak most az M1-es tömegbaleset sérültjei

MTI2023. március 12. 16:20

Többeket hazaengedtek ambuláns ellátásuk után az M1-es autópályán szombaton történt tömegbaleset sérültjei közül - derült ki kórházi válaszokból.

A tömegbaleset helyszínéről a mentők a sérülteket győri, budapesti, tatabányai és székesfehérvári kórházakba szállították - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-vel. Arról is tájékoztatott, hogy a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és tíz gyermek, valamint huszonkilenc felnőtt sérült meg. A rendőrség később azt közölte, hogy az egyik kiégett autóroncs alatt egy holttestet találtak, az áldozat egy 44 éves férfi.

A BRFK vasárnap délelőtti közleménye szerint a balesetben 41 gépjármű volt érintett. Az elhunyt férfin kívül 39-en sérültek meg; a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben. Villányi Balázs, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója az MTI-nek vasárnap telefonon azt mondta, hogy intézményükbe kilenc sérültet szállítottak, közülük egyet mentőhelikopterrel. A kilenc sérült közül négyet vettek fel a kórházba, két felnőttet és két gyermeket. Négyük közül háromnak súlyos, de nem életveszélyes a sérülése. A további öt sérült ambuláns ellátásban részesült.

A székesfehérvári Szent György Kórházba szintén kilenc sérültet vittek a mentők. Az intézmény sajtószóvivője, Leffelholcz Marietta közlése szerint egy embert bordatörés és légmell, egy másikat végtagtörés, egy harmadikat pedig szegycsonttörés miatt láttak el a kórházban. A többi sérült kisebb zúzódásokat szenvedett. A budapesti, Fiumei úti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központba három sérültet - két nőt és egy gyermeket - szállítottak a mentők, állapotuk stabil, nem életveszélyes - írta az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az egyik nő könnyű medencesérüléssel szorul kórházi megfigyelésre. A másik nő könnyű sérülésekkel, zúzódásokkal került be, egy kétéves gyermeket műtéti kezelést nem igénylő combcsonttöréssel és zúzódásokkal vettek fel. Előreláthatólag napokon belül mindhárman elhagyhatják az intézetet - írták.

Címkék:
baleset, mentők, mentőszolgálat, mentő, sérült, mentőhelikopter, sérülés, mentősök, autóbaleset, mentőautó, intézmény,