Súlyos árcédulát kapott az új családi Dacia: így is sokak kedvence lesz?

Pénzcentrum2022. december 23. 09:18

Csaknem tízmillió forintot kell leszurkolnia annak, aki ezt a hibridet szeretné megvásárolni.

Még hónapokkal ezelőtt, a párizsi autóvásáron jelentette be a Dacia, hogy a Jogger nevű autójukra építve 2023 elején kijön az első hibrid meghajtsú modelljük. A cég tehát igen hosszas huzavona után lép be erre a piacra is, de a hvg most az is megtudta, mennyibe fog kerülni.

Mint a lap írj,a az év elején már Németországban is lehet majd kapni a hibrid kocsit, amelynek kezdőára 23 800 euró lesz, vagyis átszámolva mintegy 9,6 millió forintba fáj majd annak, aki ezt az autót szeretné a magáénak tudni. A hibrid hajtáslánc egy 1,6 literes 4 hengeres szívó benzinmotorra, két villanymotorra és egy 1,2 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorra épül, az ígéretek szerint városi körülmények között 80 százalékban tud az elektromosság által hajtva közlekedni.

 

címlapi kép: Dacia

Címkék:
autó, elektromos autó, ár, hibrid, dacia, autóbiztonság,