Kiderült az igazság: tényleg a szankciók miatt drágul a benzin Magyarországon?

Telex2022. december 12. 09:52

A kormány múlt héten a szanckiók árdrágító atására hivatkova vezette ki a benzinárstopot, azonban más tényezők jobban befolyásolják az üzemanyag árát – írja a Telex.

A múlt héten gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra szüntette meg a kormány a hatósági áras benzint, ennek okaként pedig az itthon kritikus szintet elérő benzinhiányt és az Oroszország ellen nemrég hatályba lépett EU-s olajembargót. A lap összehasonlítása szerint viszont ezek az állítások nem állják meg a helyüket, ugyanis az ukrajnai háború kitörése óta az unióban a benzin ára átlagosan 1 százalékkal csökkent, míg a dízel ára 11 százalékkal nőtt. Ehhez képest Magyarországon a benzin 20 százalékkal lett drágább, a dízel 32 pedig százalékkal az üzemanyag-ársapka eltörlése óta.

Ugyan az EU valóban bevezetett szankciót a fosszilis energiahordozókra, azonban ez alól Magyarország egyrészt kivételt kapott, másrészt pedig a többi európai országban sem okozott ez kiugró drágulást az üzemanyagoknál. Az adatokból az tűnik ki, hogy nyáron volt általánosan nagyon drága a benzin és a dízel, most viszont nagyon közel vannak az árak a háború kitörése előtti szinthez. Óriási megugrás viszont csak nálunk látszik, ráadásul úgy, hogy Magyarország továbbra is olcsón tud orosz olajat vásárolni.

Címkék:
benzin, benzinkút, dízel, benzinár, benzinkutak, benzináremelés, háború, benzinárstop,