Csúnyán ráfázhat fél millió magyar autós: már csak két napjuk maradt elintézni ezt

Pénzcentrum2022. november 29. 11:02

Alig több mint két napja maradt közel egymillió gépjármű, köztük félmillió személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak csütörtök éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tapasztalatai szerint a piacon bekövetkezett díjemelkedés aktivizálta az érintetteket, akik közül az időszak végére közel százezren váltják kgfb-szerződésüket egy kedvezőbbre.

A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal, vagyis közel kéthavi összeggel múlja felül a tavalyi hasonló értéket, amely a mai inflációs környezetben nem nevezhető túlzott mértékű korrekciónak. Az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek azonban jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért célszerű minden érintettnek a még rendelkezésre álló időben gyors egyedi kalkulációval megismerni a következő időszakra elérhető díjakat.

„A vonatkozó törvény úgy rendelkezik, hogy az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz. Emiatt csütörtökön már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal, általában a nap első felében fogadnak be ilyen megbízásokat. Aki az utolsó pillanatban határoz a szerződése felmondásáról, akkor mehet biztosra, ha felkeresi az érintett biztosító valamelyik ügyfélszolgálatát, így szerezve igazolást a felmondás beérkezéséről. – figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kampányban váltók mintegy 20 százaléka az utolsó 3-4 napra hagyja a döntést. Ez azért kockázatos gyakorlat, mert az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére egy másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.

A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egyidőben, az alkuszi összehasonlító oldalon megteszi. Ezt követően már csupán az új szerződés első díjrészletének megfizetésére kell figyelni: a március 1-jei fizetési határidő be nem tartása esetén a biztosítónak a törvény rendelkezése szerint törölnie kell a megkötött szerződést.

Mint ismeretes, az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani. 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya, ám az év végi kampány még idén is közel egymillió gépjárművet, köztük 500 ezer személygépkocsit érint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje

2022 Alig heverte ki a világ a pandémiát, februárban máris kitört az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, emelkednek a vállalkozások és a háztartások energiaköltségei, nem mellesleg évtizedes rekordokat döntöget az infláció Magyarországon, egyes élelmiszerek pedig Európán belül nálunk emelkednek a legyorsabban. Egy ilyen mozgalmas, kiszámíthatatlan év végén kíváncsiak vagyunk hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. A tavalyi év után idén is felmérjük, boldog nép-e a magyar. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki!

 

Címkék:
kötelező, határidő, kötelező biztosítás, szerződés, törvény, december, január, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás,