Pénzcentrum • 2022. május 27. 12:27
Nem túl rózsás az autóipar helyzete, mint amire a gyártók főbb gazdálkodási mutatói alapján következtetnénk, derült ki az EY (Ernst&Young) tanácsadó cég tanulmányából.
Az EY pénteken megjelent tanulmányában a világ 16 legnagyobb autógyárának üzleti adatait vizsgálta, amiből kiderült, hogy az új autók eladásai például Kínában a koronavírus-járvány miatt hatalmas nyomás alá kerültek. Kína pedig a Volkswagen, a Mercedes és a BMW legnagyobb felvevő piaca, ezért is probléma, hogy a kínai iparági adatok szerint áprilisban 35,7 százalékkal esett vissza a személygépkocsi-értékesítés a tavalyi adatokhoz képest.
Még nem látszik a vége kínai hatóságok szigorú koronavírus-politikájának, így a következő hónapokban az értékesítések további visszaesése fenyeget
- figyelmeztetett Peter Fuß, az EY ágazati szakértője. A tanulmányból kiderült, hogy a nagy gyártók az első negyedévben átlagosan kevesebb autót adtak el világszerte, mint 2021 azonos időszakában, azonban eredményességük javulni látszik. Ugyanis az érbevétel és az üzemi eredmény közötti viszonyt mutató bevételarányos megtérülés alapján egyértelműen a Tesla vezeti a ranglistát a maga 19,2 százalékával, míg az ágazat nagyjai a Mercedes-Benz 15 százalékkal, a Volkswagen 13,3 százalékkal, míg a BMW 10,9 százalékkal követi őt.
Az első negyedév pusztán a számok alapján kiválónak mondható, valójában azonban rendkívül feszült helyzet alakult ki az autóiparban
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- összegezte Constantin Gall, az EY nyugat-európai mobilitási részlegének vezetője