Egyre több magyar autós furikázik kötelező biztosítás nélkül: sokszor siklik ki ezen a kárrendezés

Pénzcentrum2021. december 16. 21:06

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség igazolását, - a veszélyhelyzet alatt és annak megszűnését követő 60 napig érvényesek.

A MABISZ már a 2020-ban hatályba lépett kormányrendelet megjelenését követően közleményben tudatta, hogy a biztosító társaságok veszélyhelyzet idején akkor is elfogadják a kárrendezéshez szükséges okmányokat, ha azok időközben lejártak.

Az utóbbi időszakban a Szövetséghez és az egyes társaságokhoz számos olyan megkeresés érkezett, amely szerint a lejárt műszakival közlekedő autós okozta balesetet nem térítette volna meg a gépjármű kötelező felelősségbiztosítását (kgfb) kezelő biztosító. Ezzel kapcsolatban a MABISZ az 500/2020. (XI.13.) kormányrendelet előírásainak és a tagjaitól kapott tájékoztatásnak megfelelően megerősíti, hogy a biztosítók kgfb. szerinti kártérítési igények teljesítését nem érinti az, hogy az okmányok a veszélyhelyzet ideje alatt esetleg lejárnak.

A kártérítés kifizetése után, annak visszafizetésére vonatkozó biztosítói (regressz) eljárás a baleset okaként megállapított súlyosan elhanyagolt műszaki állapot miatt a baleset károkozójával szemben indulhat meg, függetlenül attól, hogy az okozó gépjármű rendelkezett-e érvényes műszaki vizsgával, vagy sem a baleset időpontjában. Az ezt szabályozó 2009. évi LXII. törvény rendelkezéseinek az alkalmazása független a veszélyhelyzettől és az okmányok érvényességé

Címkék:
biztosítás, KGFB, baleset, mabisz, biztosító, lejárt, gépjármű, biztosítók, kormányrendelet, veszélyhelyzet, okmányok,