Itt a bejelentés: megemelték a villanyautó-támogatás keretösszegét

MTI2020. szeptember 7. 17:59

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként hirdette meg még május végén az 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlási támogatását, amelyet most 882 millió forinttal megemeltek. A többletforrásnak köszönhetően az innovációs tárca több mint 230 elektromos jármű vásárlását segíti - ezzel több, mint 2000 elektromos jármű beszerzése történhet meg.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tájékoztatása szerint eddig 662 magánszemély pályázott támogatásra, emellett 738 vállalkozás, köztük 294 taxis vagy személygépkocsis személyszállítást végző cég nyújtott be pályázatot. A taxisok pályázataiban igényelt támogatások összege meg is haladta a számukra elkülönített 2 milliárd forintos keretet.

A tisztán elektromos meghajtású gépjárművek beszerzésére kiírt pályázat támogatási rendszerét úgy alakították ki, hogy az olcsóbb, a kisebb árkategóriájú elektromos autók kerüljenek előnybe. Ezért a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.

A 2020. május 30-án meghirdetett kiírás keretében a pályázatokat 2020. június 15-től lehetett benyújtani. A beérkezett pályázatok összértéke kevesebb, mint egy nap alatt elérte a teljes keretösszeget. A feldolgozás folyamatos, eddig 1558 pályázatról született döntés, ezek támogatói okiratait már ki is adták.

Címkék:
vásárlás, támogatás, elektromos autó, állami támogatás, palkovics lászló, itm,