Újranyitják a pénzcsapokat: repdesnek az ingyenmilliók ezeknek a magyaroknak

MTI2020. szeptember 5. 09:59

"A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult. A kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemeljük a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet" - mondta az MTI-nek nyilatkozva Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A környezetkímélő járművek beszerzése iránt az egyéni vásárlók mellett komoly érdeklődést mutattak a vállalkozások is - tette hozzá a miniszter. A többletforrásnak köszönhetően az innovációs tárca több mint 230 elektromos jármű vásárlását segíti - ezzel  több mint 2000 elektromos jármű beszerzése történhet meg - mondta a miniszter.

Tájékoztatása szerint 662 magánszemély pályázott a támogatásra, emellett 738 vállalkozás, köztük 294 taxis vagy személygépkocsis személyszállítást végző cég nyújtott be pályázatot elektromos autó vásárlására.

A pályázó gazdasági társaságok főként az informatikai, értékesítési és kereskedelemi szektorokból kerületek ki, de előfordultak köztük mérnöki vagy ügyvédi irodák is. Az érdeklődés a taxisok részéről volt a legintenzívebb, a pályázataikban igényelt támogatások összege ugyanis meghaladta a számukra elkülönített 2 milliárd forintos keretet.

A pályázat keretében 348 vállalkozás pályázott elektromos robogó beszerzésére - jegyezte meg Palkovics László. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervének fontos eleme, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését.

A környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyerése elengedhetetlen Magyarország, immár törvényben is rögzített 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének elérésében. Az elektromobilitási piac fejlődése szempontjából a miniszter örvendetesnek ítélte azt, hogy a kereskedők nyitottak voltak a listaárak csökkentésére, így a pályázat a piaci versenyt is élénkítette.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kormányzati program felgyorsítja a környezetkímélő járművek terjedését, amelynek tempója már korábban is az európai élmezőnybe tartozott Magyarországon - mondta, emlékeztetve arra, hogy 2020 első felében az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma.

A 2020. május 30-án meghirdetett kiírás keretében a pályázatokat 2020. június 15-től lehetett benyújtani. A beérkezett pályázatok összértéke kevesebb mint egy nap alatt elérte a teljes keretösszeget. A feldolgozás folyamatos, eddig 1558 pályázatról született döntés, ezek támogatói okiratait már ki is adták.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, támogatás, elektromos autó, palkovics lászló, európai uniós pályázatok, uniós pályázat, elektromobilitás, uniós támogatások,