Nagy változások a vasúti közlekedésben: ha vonattal mész, jobb, ha tudsz róla

Pénzcentrum2019. november 15. 13:00

A Puskás Aréna avatóünnepségére sokan vonattal érkeznek és a rendezvényt követően is rengetegen indulnak útra vasúton, ezért a MÁV-START számos vonalon több kocsival közlekedteti a vonatokat a megnyitó előtti és utáni órákban. A Verseny utca lezárása miatt déltől késő estig a hatvani InterCity-k pótlóbuszai a Keleti mellől, a 178-as busz Thököly úti tárolóhelyéről indulnak.

Pénteki menetrend szerint a hétköznapokhoz képest több járattal, illetve hosszabb szerelvényekkel közlekednek a vonatok, de a Puskás Aréna megnyitója miatt tovább növeli a kapacitásokat a MÁV-START - írják közleményükben. A győri, az esztergomi, a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi, a szobi, a veresegyházi, a hatvani, a lajosmizsei és a kunszentmiklósi vonalakon számíthatnak az utasok hosszabb vonatokra. Főként a késő este, éjszaka Budapestről kifutó járatokat kell erősíteni, mert a több tízezer szurkoló jelentős része egy időben indul haza elővárosi otthonába.

Déltől késő estig módosul a Budapest és Hatvan között közlekedő IC pótlóbuszok indulási és érkezési megállója, mert a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcát lezárják a stadionavató ünnepség idejére.

A Hatvanba induló pótlóbuszok 15-én, pénteken déltől a nap hátra lévő felében, a Verseny utca helyett a 178-as BKK buszok (Thököly út melletti parkolónál található) tárolóhelyéről indulnak. Ez a megálló mintegy 120-130 méterre van a Keleti pályaudvar Thököly úti oldalán lévő kijárataitól. Az első érintett járatok, az IC504-es számú Lillafüred IC pótlóbuszai 12:05-kor indulnak innét, és módosított útvonalon mennek az M3-as autópályáig. Az utolsó érintett járat (IC518-as számú pótlóbusz) 19:40-kor indul Hatvanba.

A Hatvanból induló IC pótlóbuszok a Keleti pályaudvar közelében, a Kerepesi úton található 73-as és 76-os BKK trolibuszmegállóba érkeznek. Első ilyen járatról, az IC517-es számú, Sajó IC pótlóbuszairól 11:58-kor már itt szállnak le az utasok. Az ide érkező buszok is módosított útvonalon jönnek az M3-as autópályáról.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A reggel és délelőtt közlekedő pótlóbuszok még a Verseny utcai megállóból indulnak és oda is érkeznek. Az utasok tájékozódását plakátok és útirányjelző táblák segítik a Keleti pályaudvaron és környékén. Délután a közúti korlátozások miatt várhatóan a pótlóbuszok is hosszabb menetidővel közlekednek majd.

Idén februártól közlekednek pótlóbuszok a vonatok helyett a Budapest-Hatvan vasútvonal felújítása miatt. A pályafelújításról, a módosított menetrendekről, valamint a pótlóbuszokról www.mav.hu/bphatvan oldalon tájékozódhatnak az utasok részletesebben.

Címkék:
utazás, autó, vonat, pótlóbusz, kocsi, mozdony, stadionavató, puskás aréna,