Egy kisebb karambol is végzetes lehet ezekben a kocsikban: te is ilyet vettél? + videó

Pénzcentrum2019. június 29. 13:00

Rémisztő felvételeken mutatták be, mennyire sérülékenyek az öreg autók - olyanok, amelyekből rengeteg fut a magyar utakon. Sokan nem is tudják, mekkora veszélyt rejt egy-egy 10-15 éves kocsi: az idő múlásával az anyagok elfáradnak, nehezebben viseli a baleseteket a karosszéria. A magyarok jellemzően 1,5 millió forintnál kevesebbet szánnak egy-egy autóra, de ennek megvan a böjtje. Egy kicsit nagyobb befektetéssel elkerülhetőek lennének a súlyos kimenetelű karambolok.

Még mindig az idősebb autók fogynak a legjobban a magyar használtautó-piacon, legalábbis az általunk megkérdezett kereskedők szerint.

Sokan keresik az egy-másfél millió alatti kocsikat, de ez már évek óta így van. Egyébként nem is azért, mert ne lenne pénze a vevőknek: többen is mondták, hogy ennél agyobb összeget egyszerűen nem hajlandóak autóra áldozni, mert úgyis csak arra kell nekik, hogy eljussanak A-ból B-be

- összegezte a helyzetet az egyik használtautós, akinek több telepe is van a főváros szélén. Mint mondta, általában 3-4, az említett árkategóriában forgó autónak mindenképpen kell lennie a kereskedőknél, "hogy legyen választék is."

Szeretnél újabb autót venni? Használd a Pénzcentrum autóhitel-kalkulátorát!

Azt már egy korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy mik a legfőbb buktatói a használtautó-vásárlásnak, de - ahogyan többen is felhívták a figyelmünket - egy fontos dologról nem esett szó benne. Ugyanis a tíz buktatón felül még a biztonság is egy nagyon fontos aspektusa a dolognak! Hiszen a fentebb már említett árkategóriába sorolt gépjárművek alsó hangon 8-10 évesek, egymillió forint alatt például szinte lehetetlen 2009-nél hamarabb gyártott gépjárművet vásárolni - legalábbis a legnagyobb hirdetési oldalon kb. a fehér hollóval egyenértékűek.

Nem is baj, ha valaki 10+ éves autót vásárol, ez egy szabad ország, mindenki azt csinál a pénzével, amit akar. De egyáltalán nem ajánlom, senkinek sem, hogy romhalmazokkal közlekedjen

- ezek már egy fényező-karosszérialakatos intelmei. A szaki szerint ugyanis az évek során komoly változás megy végbe az autókon, még azokon is, amiket nem törtek össze az évek során:

a rozsda, az anyagok öregedése mind-mind növelik annak a kockázatát, hogy egy balesetben komolyabban megsérüljön a kocsi, és rosszabb esetben az utasai is. Ha a kocsi törve volt, rosszabb a helyzet: ha csak összegányolják, hogy valahogy el lehessen adni, az mégnagyobb kockázatot jelent. Ha pedig a légzsákokat nem cserélték ki szakszerűen, azok nem védenek meg senkit a karambolban. Emellett, bár a gyártók mindig törekedtek a biztonságra, azért 10-20 év alatt sokat fejlődött a technika, összegezve: nem feltétlenül a legbiztonságosabbak ezek a régi autók, sőt.

Biztonságosabbra cserélnéd a régi kocsit? Használd a Pénzcentrum autóhitel-kalkulátorát!

Súlyos sérüléseket kockáztatnak a magyarok

Az interneten is rengeteg olyan töréstesztet találni, amelyekben egy régi és egy új kocsit engednek össze. Itt van például az ANCAP (az ausztrál-régió autós minősítő intézete) videója, amelyben egy 1998-as és egy 2015-ös Toyota Corolla ütközik. Hát, az eredmény eléggé sokkoló:

a 64 kilométer per órás, féloldalas-frontális ütközés után nem sok esélye maradt a régi Corolla sofőrjének.

Ezalatt az újabb kocsi vezetőjét nemcsak a modern biztonsági öv, és a kormánylégzsák, de a függönylégzsák is védi.

A 2015-ös Corolla sofőrje sem perdülne táncra egy ilyen karambol után, de látható, hogy őt legalább megvédte a kocsi a súlyosabb sérülésektől.

A régi Toyota gyakorlatilag összegyűrődött, mint egy kólás doboz: a videóban a szakértő is kiemeli, hogy ebben az autóban szinte semmi esély a túlélésre.

Az ütközéstől a műszerfal a vezetőre robbant, a kormánynak, majd az ablaknak ütközött a feje - és még csak eztán jött be az utastérbe az első kerék és a motor, löncshússá roncsolva a sofőr lábait.

Válogass az ajánlatok között a Pénzcentrum autóhitel-kalkulátorában!

A Folksam nevű biztosító tesztje pedig remekül szemlélteti, mi történik, ha egy régebbi, korrodált kocsival szenvedünk balesetet. A teszt alanyai itthon is elég népszerűek: egy 2003-as, illetve egy 2004-es Mazda 6-ost vettek górcső alá. A töréstesztek magukért beszélnek: bár a frontális ütközést sem nagyon lehetne megúszni súlyos sérülések nélkül, az igazi sokk mégis az oldalról érkező becsapódáskor jött.

Bár a légzsákok kinyílnak, de látható, hogy az ütközés oldalán a Mazda megroppant, az egyik tartóoszlop egyszerűen kiszakadt, a padlólemez pedig jóval feljebb nyomódott. A vezető ülése ettől megbillent, feje nem a légzsákba, hanem a kormányba csapódott, majd a B-oszlopot is telibe kapta:

ez így akár már egy halálos ítélettel is felérhet, de a súlyos agykárosodás szinte garantált.

Guruló roncsok országa lettünk

A súlyos következmények ellenére a magyar autóállomány egyre csak öregszik: Frank György szerint a vásárlók nem biztos, hogy hosszú távon jól járnak az idős autókkal, mert előbb-utóbb Magyarországon is szigorításokat fognak bevezetni a magas károsanyag-kibocsátású kocsikra. Néhány éve még 10,5 év volt a hazai autók átlagéletkora, ám ez 2018-ra 14,5 évre nőtt, főleg azért, mert sok idős autó került be az országba - mondta korábban a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Környezetvédelmi és biztonsági szempontból is az lenne a legjobb, ha az emberek minél fiatalabb autókat tudnának vásárolni

- vélte, Frank György, aki szerint vásárláskor érdemes inkább a magyar piacon nézelődni, mert az itteni autók adatai az ügyfélkapun keresztül ingyenesen lekérdezhetőek. Ha valaki mégis ragaszkodik a külföldi használtautókhoz, olyan cégtől vásároljon, amely régóta foglalkozik értékesítéssel, megbízható dokumentumokat tud adni a jármű állapotáról, és vizsgáltassa át az autót szakértővel is - tette hozzá.

Így érdemes autót venni

Le kell győzni azt a berögződést, hogy a kereskedőtól nem szabad autót venni, mert tuti átver - ezt még korábban mondta nekünk egy szakmabeli.

Ez egyrészt azért marhaság, mert egy magánszemély is lehet simlis. ő is ugyanúgy át tud verni. Másfelől pedig az internet korában már bármelyik céget le lehet informálni, lehet keresgélni vásárlói visszajelzéseket. Ezekből le lehet szűrni, hogy ki a becsületes és kitől nem ajánlott vásárolni. De akár magánembertől, akár használtautóstól venne kocsit az ember, ugyanazokat kell megnézni az autón

- húzta alá az autókereskedő. Hogy mire kell figyelni azt ebben a cikben megírtuk, ha kocsit vennél, mindenképpen taulmányozd!

Akár magánszemélytől, akár kereskedőtől vásárolnál kocsit, a fenti videók alapján lehet, hogy nem kellen pont a biztonságon spórolni. 2-2,5 millióért például már teljesen jó, 4-5 éves kocsikat találni a hirdetési portálokon.

Nulla forinttal belevághatsz!

Ugyan nem mindenki teheti meg, hogy saját erőből ennyiért autót vegyen ,de megoldás lehet erre a problémára például egy személyi hitel, hiszen a lízinggel ellentétben itt még önerőt sem kell betenned a kölcsönbe! Ha hitelre veszel autót, a legfontosabb kérdések egyike, hogy mennyibe kerül a kölcsön, amit felveszel. A példa kedvéért megnéztük a Pénzcentrum személyi köcsön kalkulátorával, hogy milyen elérhető ajánlatokból válogathatsz, ha 2 500 000 forintos kölcsönre van szükséged. Ötéves futamidőt néztünk, hiszen 9-10 évesen azért már ismét ajánlatos lenne lecserélni az autót.

Nos, a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján - 2,5 millió forintos hitelösszeg, és60 hónapos futamidő esetént - az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja, náluk 50 545 forintos törlesztőt ígér a 8,17%-os THM. De nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen ajánlata sem, ahol 50 631 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank, az MKB Bank, valamint az Erstekonstrukcióit is.

Címkék:
utazás, autó, autóvásárlás, autóbaleset, törésteszt, újautó, autósok, nepper, frontális ütközés, karosszéria, mire jó az ügyfélkapu,