A női sofőrök többet aggódnak a balesetek miatt

Pénzcentrum2015. november 2. 18:33

Bár a nők többet aggódnak a balesetek miatt, mint a férfiak, mindkét nem egyaránt félti az utasai biztonságát. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piaca is a kgfb mellé igénybe vehető kiegészítő biztosítások felé mozdul - írja közleményében a Generali Biztosító.


A biztosító társaság friss kutatásából kiderül, hogy Magyarország lakosainak 56 százaléka ül alkalmanként a volán mögé. Rendszeresen inkább a férfiak vezetnek, a nők nagy része szívesen átadja a kormányt, akik egyébként jóval több kockázati tényezőt vesznek számításba. A sofőrök közel 60 százalékának még sosem volt balesete, 22 százalékuk már okozott káresetet, harmaduk pedig vétlen félként élt át autóbalesetet.

A sofőrök közel fele nem tart a leggyakoribb balesetek egyikétől sem.

Leginkább szeretteik biztonságát féltik a sofőrök, a gépjármű épsége csupán másodrangú. Mindössze a volán mögött ülők 37 százaléka tartja rizikónak azt, hogy nagy költségekkel járó balesetet szenvedhet. Az autóval kapcsolatos anyagi károk jobban aggasztják a női sofőröket, különösen attól tartanak, hogy nagymértékű kár keletkezik a baleset során.

A részkockázatok és félelmeink enyhítésére egyre több termék található a biztosítók kínálatában, így például a kötelező mellé a bennülők balesetbiztosítása is igénybe vehető.
Címkék:
biztosítás, utazás, autó, sofőr, női sofőrök,