MTI • 2014. szeptember 15. 17:30
Hétfőtől Budapest mellett három nagyvárosban, Debrecenben, Győrött és Szegeden ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A hagyományos közúti akció során 1500-1700 gépkocsi környezetvédelmi állapotát mérik fel hétfőtől péntekig. A környezetvédelmi szempontból jól karbantartottnak bizonyuló autók vezetői jelképes ajándékot, egy szivargyújtós USB csatlakozót kapnak. A szennyező autók vezetőinek figyelmét pedig felhívják a rendszeres karbantartás szükségességére.
Kiemelték: az ezredfordulón még csak a dízelmotoros autók fele, a benzinmotorosok kétharmada felelt meg a követelményeknek. Az elmúlt években tíz vizsgált autóból kilencnél már nem találtak kifogásolnivalót a szakemberek. A látványos előrelépésnek köszönhetően a közlekedési szennyezés negyedével-ötödével csökkent, érdemben javult a levegőminőség a nagyvárosi övezetekben.
A statisztika szerint a budapesti gépjárműállomány fiatalabb és korszerűbb az országos átlagnál, ennek ellenére a legutóbbi ellenőrzések során arányaiban mégis éppen itt nem felelt meg a követelményeknek a legtöbb gépkocsi. Tavaly a fővárosban a vizsgált autók több mint 12 százalékánál, Debrecenben 10, Győrött kevesebb mint 5, Szegeden pedig mintegy 2 százalékánál jeleztek problémát a műszerek.
A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Zöld Autó Központja, a NFM felkérésére tizennyolcadik alkalommal szervezte meg az európai mobilitási héthez kapcsolódó akciót, amelynek keretében tíz, közúti környezetvédelmi ellenőrzésekre alkalmas gépkocsi dolgozik majd a négy nagyvárosban, naponta változó helyen, összesen több mint harminc helyszínen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)