24 °C Budapest

Na ezért rendel mindenki külföldről táblagépet

Pénzcentrum
2014. március 10. 10:32

Alaposan visszavetheti a magyar tabletpiacot, hogy január óta a táblagépek után is fizetni kell az üres hordozói jogdíjat - írja a Népszabadság.

A szerzői jogvédő ilyen "különadóval" eddig is terhelte a memóriakártyákat, a mobiltelefonokat és a CD-lemezeket amiatt, mert ezekre az eszközökre jogdíjas anyagok (például zenék, filmek) kerülhetnek. A tabletek után csak január óta kell plusz pénzt fizetni, de a forgalmazók szerint a táblagépeket sújtó intézkedés máris érezteti hatását a piacon.

Az Artisjus és a többi szerzői jogkezelő ugyanakkor nem osztja ezt az álláspontot, szerintük az eddig megrendelt matricák - amelyek alapján a díjat megfizetik - darabszáma alapján nincs ok aggodalomra. Az üres hordozói jogdíj nem nagy összeg: egy alap-, nyolc gigabyte-os táblagép esetében 2240 forint. De ez az összeg azért mondható magasnak, mert egy 20-25 ezer forintos tabletnél nyolc-tíz százalékos drágulást jelent. Ez pedig olyan mérték, amely esetében az árérzékeny vásárló már alternatív beszerzési forrás után néz.

Különösen, hogy Szlovákiában jóval alacsonyabb ez a jogdíj, valamint az ottani webshopok hét százalékkal alacsonyabb áfát alkalmaznak, így ugyanaz a gép a szlovák internetes kereskedőknél akár 3000 forinttal is kevesebbe kerülhet.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?