Határérték feletti örök vegyi anyagot mutattak ki az Aldi által forgalmazott téli cipőkből.
Ugyan szeptember elején úgy tűnt, hogy a Tesco eladhatja magyarországi áruházait, most a cég elnöke szerint megtarthatják a hazai boltokat - írja az Index.
Szeptember elején derült ki, hogy a Tesco egy hónapon belül nemzetközi pályázatot ír ki egész közép-európai hálózatára, tehát nemcsak a szlovákiai, hanem a csehországi, lengyelországi és magyarországi áruházakra is. A lehetséges felvásárlók között az amerikai Walmartot, a francia Groupe Casino és a japán Aeon társaságot említették.
A Reuters hírügynökség szerint azonban a részvényesek, akik egyébként a dél-koreai leánycég eladása miatt jöttek össze, a közép-európai üzletág megtartása mellett döntöttek.
- mondta a részvényesek találkozóján John Allan elnök a Bumm.sk szerint. Az ázsiai országban lévő Tescokat viszont 6,1 milliárd dollárért eladták, de a közép-európai mellett a thaiföldi, a malajziai és az ír üzlethálózattal sem tervezik ezt.
Az eladások híre azután röppent fel, hogy a vállalat az elmúlt időszakban nagy veszteségeket könyvelt el. A Tesco a tavalyi pénzügyi évét évszázados történetének eddigi legrosszabb eredményével zárta: a vállalatnak 6,38 milliárd fontos (csaknem 2800 milliárd forintos) adózás előtti vesztesége volt.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







