9 °C Budapest

Idén már nem a ponty lesz a sláger karácsonykor?

2012. december 5. 09:06

A korábbi évek uniós támogatásainak köszönhetően trendváltás zajlik a hazai haltenyésztésben. A korábban szinte egyeduralkodó pontyot felváltják a ragadozó halak, amelyek belföldön, és a környező országokban is egyre inkább eladhatók - írja a Világgazdaság.

"Az Európai Unió halfogyasztásának több mint 60 százaléka import, ezért a közösség piacai nagy lehetőséget jelentenek a magyar termelőknek is. Ma már azonban nem azt keresik a vevők, mint régen, a hagyományos ponty helyett folyamatosan növekszik a ragadozó halak, így például a süllő, a csuka, a harcsa kereslete, és feldobta a hazai fogyasztást az afrikai harcsa elterjedése is" - nyilatkozta a napilapnak Bercsényi Miklós, a Pannon Egyetem Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszékének tanára.

A jellemző tóparti nettó ár a ponty esetében 600, a kárász és az amur esetében 200, illetve 500 forint körül alakul. A keresettebb halfajok ára ennél jóval magasabb, a lesőharcsa 1000-1200, a pisztráng 1500, a süllő pedig 1700-1900 forintba kerül kilónként. A legdrágább magyar halászati termék természetesen a kaviár, míg a tokhal húsa kilónként 3-5 euróba kerül, a kaviárért - minőségtől függően - 500-1000 eurót is elkérnek a termelők.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 7. 09:03