Cliff Burnstein, aki már régóta a Metallica menedzsere, felforgatta a zenekar turné teveit, ezzel azt kívánja elérni, hogy az európai adósságválság miatt ne szenvedjenek el devizaveszteséget. A menedzser aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az euró gyengülésével párhuzamosan, képesek lesznek-e a korábban kiszemelt európai országok megfizetni a zenekart.
Így az eredetileg tervezett 2013-ig tartó európai turné helyett, "európai nyári vakációt" tart a Metallica, ezzel két német fesztivált is sutba dobva. Hasonló lépést fontolgat a menedzser másik zenekara is, a Red Hot Chili Peppers, mely idén ősszel négy év után újra Dél-Amerika irányába vette az irányt. Utóbbi zenekar bevételeinek 75%-a a külföldi turnézásból származik.
A legnagyobb probléma a külföldi turnékkal, hogy a helyi szervezők nem hajlandóak dollárban fizetni, főként igaz ez az európai ügyfelekre. Miután néhány zenekar és azok menedzserei már megégették magukat a 2008-as válság alatt, tanulva az esetből határidős ügyletekkel, fix árfolyamon biztosítják be dollár-bevételeiket. Az amerikai zenekaroknak, akárcsak az exportcégeknek a gyenge dollár kedvez, hiszen a devizabevételeik így sokkal többet érnek dollárban, melyben költségeik jelentős része felmerül - nyilatkozta Bill Zysblat az RZO Productions partnere, aki a Rolling Stones és a Police zenekarok európai turnéit szervezte.
Az amerikai zenekarok menedzserei az európai fizetőeszköz gyengülésével egyidejűleg olyan országok felé kezdtek el kacsintgatni, ahol sokkal erősebb a helyi fizetőeszköz, ilyen régiók többek között Dél-Amerika, Délkelet-Ázsia és Ausztrália. (Amint az a lenti ábrán is látható, az utóbbi két évben az euróval szemben több mint 10%-ot erősödött a dollár, míg az ausztrál dollárral szemben közel ugyanekkora mértékben veszített értékéből az amerikai fizetőeszköz.) Burnstein egyébként a Coca-Colahoz, mint amerika leghíresebb exporttermékéhez hasonlította a zenekarijait, melyeknek a legjobb piacokat kell célba vennie. A menedzser szerint a legfőbb cél most Indonézia meghódítása.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot