A Tesco vezérigazgatójának, Ken Murphynek a hűségkártyák adatainak felhasználásával kapcsolatos javaslata kiverte a biztosítékot.
Áttörte az 50 ezer dolláros küszöböt és új történelmi csúcsra emelkedett a világ legnagyobb és legismertebb digitális devizája, a bitcoin árfolyama kedden.
Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - kedd délután fél kettő körül lépte át az 50 ezer dolláros határt és percek alatt egészen 50 584,85 dollárig száguldott.
Egy órával később fél háromkor, 2,50 százalékos nyereségben, 49 169,144 dolláron állt az index. A bitcoin piaci kapitalizációja ezen az árfolyamon 916,02 milliárd dollárt tett ki. Tavaly január első napján még 7179,95 dolláron állt a Coindesk indexe. A bitcoin árfolyama ősszel kezdett üstökösszerű emelkedésbe, amit befektetők a kriptodeviza antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyaráztak. A meredek felívelést alátámaszották azok a jelzések, hogy a bitcoin egyre nagyobb elfogadottságnak örvend a mainstream befektetők között.
Idén 72 százalékkal nőtt az értéke, ami jórészt annak köszönhető, hogy az elektromos autókat gyártó Tesla bejelentette, másfél milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint, és a jövőben bitcoinnal is lehet fizetni a járművekért. Ám a Tesla csak az utolsó volt a nagybefektetők sorában, előtte már egy sor amerikai nagyvállalat és hagyományos alapkezelő is elkezdte nagy tételben vásárolni a kriptopénzt.
Jacob Skaaning, az ARK36 nevű, kriptodevizák vásárlására szakosodott fedezeti alap portólió menedzsere úgy vélte, hogy a közelmúlt piaci feltételei, valamint a kriptoszférában és a pénzügyi világban zajló események tették lehetővé ezt a látványos emelkedést. Skaaning hosszú távon optimista és a bitcoin értékének emelkedésére számít, de arra figyelmeztetett, hogy masszív áringadozások, kilengések várhatóak továbbra is.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyből szigorúan meghatározott mennyiség bányászható, a maximális készlete 21 millió. A bitcoin nem áll egyetlen jegybank ellenőrzése alatt sem, a decentralizált szoftverrendszer nem manipulálható, a felhasználók között gyakorlatilag díjtalan, azonnali pénzmozgást garantál.
Támogatói azt vallják, hogy a készlet szűkössége adja a bitcoin belső értékét, és megvédi az inflációt gerjesztő jegybanki vagy kormányzati politikáktól. A bitcoin az éppen érvényes kereslet-kínálati viszonyok szerint kialakult árfolyamon bármilyen devizára átváltható. A piaci folyamatoknak való teljes kitettség miatt azonban a bitcoin tulajdonosok semmilyen védelmet nem élveznek az árfolyam ingadozásával szemben.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.