Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő hetekben Magyarországon.
A parlament 128 igen és 30 nem szavazattal fogadta el a 2015-ös adótörvényeket keddi ülésén.
A végleges verzióban már nincs benne az internetadó, azonban még így is számos adóemelést találunk.
A jövő évi adócsomag legfontosabb elemei:
- A legnagyobb port a távközlési adó kiterjesztése kavarta, vagyis az internetadó. Ezt végül a kezdeti ragaszkodás után a kormány visszavonta. A költségvetésből így kieső 25 milliárd forintos bevételi összeget várhatóan a tartalékokból pótolják ki. Változás, hogy megszűnik a társasági adó távközlési adóból történő levonásának lehetősége.
- Változik a cafeteria adózása. Az eredeti módosítás minden béren kívüli juttatás adóterhelését emelte volna és a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken. Végül ezt a törvényalkotási bizottság megváltoztatta: éves 200 ezer forintig a béren kívüli juttatások közterhei nem változnak, a juttatás értékének 1,19-szerese után 16% szja-t és 14 % eho-t, összességében 35,7% közterhet kell fizetni. 200 ezer és 450 ezer forint között ez a 35,7 százalékos adóterhelés csak a SZÉP-kártyák esetében marad fent, más béren kívüli juttatások 51,17 százalékos közterhet viselnek (a juttatás értékének 1,19 szerese után 16 % szja-t és 27% eho-t kell fizetni).
- Változik a reklámadóról szóló törvény is több ponton. Ennek egyik lényeges eleme, hogy a legfelső 40 százalékos kulcs 50 százalékra emelkedik (ez az RTL-nek fájhat leginkább).A másik módosítás, hogy a médiavállalkozások kiválthatják a nyilatkozattételi kötelezettségüket a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak adott bejelentéssel, illetve mentesülhetnek a reklámadó-fizetés alól a Google-tól és a Facebooktól megrendelt hirdetések.
- Jövőre vagyonarányos adót kell megfizessenek a befektetési alapok, viszont pénzügyi különadó már nem terheli őket. A magánszemélyek részére nyújtott portfóliókezelés viszont nem lesz többé áfamentes.
- A házi pálinkafőzés esetén egy minimális, jelképes átalányadó mérték lép életbe januártól.
- Megússzák a kézműves sörfőzdék és pálinkakészítők a 150 milliós jövedéki biztosítékot.
- 2015. január 1-jétől egy új termékkörrel, az ún. alkoholos italokkal egészül ki a chipsadóról, hivatalos nevén népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIIL törvény.
- Az általános forgalmi adózást érinti, hogy 2015. január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken a köztes terméknek minősülő, nagy testű élőállatok (szarvasmarha, juh és kecske) és vágott testek értékesítésére alkalmazandó áfa kulcs.
NEKED AJÁNLJUK
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
Vállalkozás legolvasottabb
2
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 30. 18:40

Pénzcentrum | 2026. április 30. 17:59

Agrárszektor | 2026. április 30. 18:28





