A polcok roskadásig voltak ismert márkajelzésű plüssökkel, különböző figurákkal és játékkonzolokkal.
Új járatokat jelentett be a fapados légitársaság: már 14 ezer forintért utazhatnak ide a telelők, nyaralók
A Ryanair budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be a nyári menetrendjét és új, Belfastba közlekedő járatát. Michael O’Leary kifejtette, ha nem kellene Budapesten a különadóval is számolni, most több új járatról és nagyobb növekedésről számolhatna be.
A Ryanair nyári menetrendje szerint 56 útvonalra heti 500 járat indul majd Budapestről, 15 útvonalon pedig fokozzák a járatok gyakoriságát is, köztük szerepel Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága is - számol be az Utazómajom. Kiderül a beszámolóból az is, hogy a Michael O’Leary, a vállalat vezetője üdvözli a magyar kormány támogatását a javasolt helyi önkormányzati adó ellen, amely a budapesti utasok igazságtalan kettős adóztatását eredményezné, és veszélyeztetné a budapesti repülőtér növekedését és munkahelyteremtését.
Működésünk támogatása érdekében a Ryanair 8 repülőgépet állomásoztat Budapesten 2023 nyarán, ami 800 millió dolláros beruházást jelent, mivel nagyobb forgalmat és alacsonyabb viteldíjakat biztosítunk, mint bármely más légitársaság Budapesten.
- mondta el a Ryanair vezére. Emellett kifejtette azt is, mennyire feleslegesnek, hátráltató tényezőnek tartja a magyarországi különadót, mely miatt jellemzően 10 euróval kerülnek többea jegyek. Újságírói kérdésre elmondta, ha nem kellene Budapesten a különadóval is számolni, most több új járatról és nagyobb növekedésről számolhatna be
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.