A jelenlegi árvízi helyzet számos ismert személyt is érint:
Gyerek és saját lakás öt éven belül - erre vágynak a magyar fiatalok egy friss kutatás szerint.
A 25-35 éves korosztály több mint fele szeretne gyereket öt éven belül, és szinte mindenki saját tulajdonú lakásában szeretné berendezni az első babaszobát - derül ki a Fundamenta országos kutatásából. Az első vágyott családi fészek biztonságos, jó levegőjű és megfelelő infrastruktúrájú környéken található, természetesen külön gyermekszobával. A szakértő szerint azért érdemes korán elkezdeni a lakáscélú megtakarítást, hogy már a baba érkezése előtt, időben rendelkezésre álljon az otthonteremtésre félretett, állami támogatással kiegészített összeg.
Sokat hallani arról, hogy a 30-as évek elejére tolódik az első gyermekvállalás időpontja, amelyet a Fundamenta családtervezéssel kapcsolatos kutatásának eredményei is alátámasztanak. A 25-35 év közöttiek körében végzett országos reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a többség a harmincas éveinek elejére tervezi első gyermeke megszületését. A 26-27 évesek 10 éven belül, a 29-30 évesek pedig 1-3 éven belül látják reálisnak a gyermekvállalás kérdését.
Családalapítás szempontjából a három legfontosabb kritérium lakásvásárláskor a biztonságos környék (94%), az egészséges levegő (91%), és a jó infrastruktúra (87%). A válaszadók 86 százaléka örülne olyan otthonnak, ahol biztosítani tudja gyermekének a külön szobát és sokan tartják fontosnak a jó közlekedést is (83%).
A saját lakás megteremtését a megkérdezettek legnagyobb arányban lakáscélú megtakarításból és hitelből látják reálisnak, de sokan bíznak a családi segítségben is. A Fundamenta szakértője szerint érdemes előre gondolkozni, és időben félretenni az otthonteremtésre, hogy rendelkezésre álljon a megtakarított összeg, amikor aktuálissá válik a gyerekkérdés. Az időben elindított, állami támogatással kiegészített lakástakarékkal és fix kamatozású lakáshitellel megteremthető a lakásvásárláshoz szükséges összeg, így az ötéves tervbe a babavárás mellett valóban beleférhet az otthonteremtés is.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.