Lebuktak a csaló brókerek A pénzügyi tevékenységek engedélyhez, illetőleg bejelentéshez kötöttek. Ilyen engedélyt a PSZÁF ad ki. Nem érdemes tehát olyan szervezetben megbízni, akik hasonlót nem tudnak felmutatni. Most a PSZÁF maga is közzétett egy listát az ilyen engedéllyel nem rendelkező cégekről, köztük van az a FUTURE REAL ESTATE Ltd. is, melyre már a Pénzcentrum is rég felhívta az olvasók figyelmét. Továbbra is kerüljük el a hasonló csalókat.
A PSZÁF által közzétett listán különböző szolgáltatásokat nyújtó cégek megtalálhatóak. Van látszólag devizakereskedéssel, befektetéssel, betétgyűjtéssel foglalkozó cég is. A FUTURE REAL ESTATE Ltd.-hez hasonló vállalkozások is szép számmal akadnak. Erről a cégről mi is bővebben írtunk, hiszen agresszív kampányuk sokakhoz eljutott, több száz embert próbáltak hetente meggyőzni, hogy százezreket fizessenek be a rendszerükbe.
A teljes történet itt olvasható: Kiút a hitelcsapdából? Kicsalnák a devizahitelesek utolsó fillérjeit is
A PSZÁF - folyamatos piacmonitoring tevékenysége, valamint a hozzá érkező fogyasztói bejelentések, illetve hatósági jelzések alapján - felhívja a figyelmet arra, hogy a lenti listán szereplő szolgáltatók, illetve platformok a PSZÁF engedélyével nem rendelkeznek, nyilvántartásában azok nem szerepelnek, a PSZÁF engedélyéhez kötött tevékenység folytatására nem jogosultak.
Még ha körültekintően végigolvassuk a listát, akkor sem lehetünk biztosak, hogy nem csalóval van dolgunk. A PSZÁF listája csak a már lebukott, bejelentett cégek listáját tartalmazza. Legyünk mindig körültekintőek és győződjünk meg a cégek megbízhatóságáról. Az irreális magas hozamot ígérő ajánlatok esetén különösen legyünk gyanakvóak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Lebuktak a csaló brókerek - teljes lista
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








