Mivel a bűncselekmény elkövetésének objektív feltételei hiányoznak, így a bűncselekmény nem valósult meg a rendőrség szerint.
Heteken belül indul a 2023-as egyetemi felvételi időszak. Bár a pontszámítások nagy része változatlan, azonban már nem minden szakon kötelező az emelt szintű érettségi. Az Eduline segítségével összeszedtük a legfontosabb változásokat.
Nemsokára elkezdődik a 2023-as egyetemi felvételi időszak. Annak ellenére, hogy az ősszel bejelentett nagyobb változások még nem történtek meg, így is vannak módosítások a felvételi rendszerben: mostantól nem minden szakon lesz követelmény az emeltszintű érettségi.
Az alap-vagy osztatlan szakokra jelentkezők jövőre is kétféleképpen kalkulálhatják a pontjaikat: vagy összeadják a tanulmányi és az érettségi pontokat, vagy kettővel megszorozzák az utóbbit, azaz dupláznak. Az emeltszintű érettségi viszont ezentúl már a plusz pontokhoz tartozik, így 2023-tól újra csak többletpont jár az érettségiért (ettől függetlenül még lehet kötelező egyes szakokon az emelt érettségi megléte): vizsgánként 50 pluszpont szerezhető meg a maximális 100 többletpontból. Azaz, ha valaki három emeltszintű érettségit tesz és van mellette nyelvvizsgája is, akkor is csak 100 pontot kaphat.
A nyelvvizsgákért továbbra is 40 többletpont jár a felvételin, amiből a középfokú (B2) komplex nyelvvizsgáért 28, míg a felsőfokú (C1) komplex nyelvvizsgáért 40 többletpont jár.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.