Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Valamilyen szempontból minden második gyermek nélkülöz ma Magyarországon - derült ki a gyermekek jóllétéről szóló, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) hazai szervezete által készített 2012-es jelentésből, amely szerint leginkább a gyermekek szociális szükségletei vannak veszélyben.
Minden második magyar gyermeknek legnagyobb mértékben az egészséges társas kapcsolataival és kortársaihoz való kötődésével kapcsolatos szükségletei vannak veszélyben - emelte ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyar Bizottságának gyerekjogi igazgatója a felmérés eredményeit ismertető keddi budapesti tájékoztatón.
Kitért arra, hogy minden ország jövője a gyermekek jóllétén múlik: azok a társadalmak, amelyek merik és tudják biztosítani ezt, az elkövetkezendő 15-20 évben valóban jól lesznek. "Ezért fontos tudnunk, hogyan állnak ilyen szempontból ma a magyar gyerekek".
A tavaly végzett kutatás szerint a Magyarországon élő gyerekek 42 százaléka nem tudja rendszeresen meghívni magához a barátait, 35 százalék nem jut el nyaralni, 29 százalék pedig anyagi okok miatt nem vesz részt szabadidős tevékenységekben - például sportfoglalkozáson, zenetanulásban. Az alapvető szükségletek tekintetében az újonnan vásárolt ruha és a napi étkezés megfelelő minősége is probléma.

Az alapvető szükségletek az alacsony jövedelmű családok körében sérülnek legnagyobb mértékben, míg az oktatáshoz kötődő szükségletek -életkornak megfelelő könyvek, tanulósarok, iskolai programokban való részvétel, tehetséggondozás - kielégítésében és a közösségi szükségletek területén valamennyi jövedelmi csoport esetén magas kockázatot találtak a felmérés elemzésekor.
Különösen veszélyeztetettnek minősülnek azok a gyerekek, akiknek szülője alacsony végzettségű, munkanélküli vagy egyedül gondoskodik gyermekéről, hiszen így kisebb eséllyel tudja gyermeke számára biztosítani a jólléthez szükséges alapvető feltételeket.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Egy gyermek akkor van jól valójában, ha anyagi, érzelmi és értelmi, fizikai, kulturális, valamint szociális szükségletei egyidejűleg kielégítést nyernek, és a gyermek maga is úgy érzi, hogy megfelelő az életminősége" - fejtette ki Gyurkó Szilvia.
A felmérésből kiderült, hogy a gyermekek jóllétének biztosítása nem elsődlegesen pénzügyi kérdés, hiszen kiemelkedő szerepe van a családok, gyermekközösségek, egy-egy lakókörnyezet helyzetének javítását célzó lokális, alulról jövő, civil és központi kezdeményezéseknek is.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








