Egyre több rendőr hagyja el a pályát és többen az országot is, hogy megélhetésüket biztosítsák - számol be a Népszava. A lap szerint az állományban lévők közül van, akinek a fizetése kevesebb, mint a szakmunkás minimálbér.
Az alacsony bér oka, hogy a megyei főkapitányságoknak kellene kiegészíteni a pályakezdők bérét, de ezt a legtöbb nem tudja megtenni. A Dél-Dunántúlon a rendőrök fizetése sok helyen nem éri el a minimumot - mondta Orgovány Zoltán, a Független Rendőr-szakszervezet (FRSZ) régióelnöke. Nem kívánt pontos részleteket elárulni a megyei főkapitányokkal folytatott egyeztetéseiről, de közölte, megyénként 70-150 rendőr érintett ebben.
A régióban az utóbbi időben száznál több rendőr hagyta el a pályát, elsősorban anyagi gondok miatt. Súlyos gondot jelent a rendőrök röghöz kötése hisz, hiszen a tanulmányaiknak megfelelő időt kell szolgálniuk a kijelölt helyen. Az alacsony fizetésből több rendőr még haza sem tud utazni vagy rendes albérletet fizetni, hiszen sokszor Szabolcsból járnak a Dunántúlra dolgozni - írja a lap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







