Ellenszavazat nélkül szavazták meg a javaslatot, egy sor kedvezményezett élhet az iskolakezdési támogatással.
Szeptemberben pontosan felmérik az óvodások létszámát az önkormányzatok a Belügyminisztérium segítségével, hogy meg lehessen tudni, hol lesz szükség a férőhelyek bővítésére - írja hétfői számában a Világgazdaság Hoffmann Rózsára hivatkozva.
A köznevelésért felelős államtitkár elmondta: az országos átlagot tekintve nincs a férőhelyekkel probléma, de egyes területeken lehet hiány.
A lap emlékeztetett: Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy jelenleg egyenetlen földrajzi elosztásban mintegy 15-20 ezer óvodai férőhely hiányzik az országban, főleg Budapesten és annak agglomerációjában, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és a Dél-Alföldön.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







