2026. február 18-án az Eiffel Műhelyház ad otthont a THE SHIFT 2026 konferenciának. Az egész napos esemény célja, hogy őszintén megvitassák, merre tart a marketing...
A jelek szerint az idei évben is népszerű juttatás a SZÉP Kártya. Február végén közel 20 ezer munkáltató több mint 800 ezer dolgozója rendelkezett a cafeteria ezen formájával. A bevezetés óta közel 80 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra, és 51 milliárd forintot már el is költöttek azokról a munkavállalók - tájékoztatott hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) a hazai kereskedelmi szálláshelyi bevételekben betöltött egyre erőteljesebb szerepét mutatja, hogy míg tavaly januárban a belföldi bruttó szállásdíj-bevételekből 2,9% volt a kártyával fizetett összegek aránya, addig 2013. januárra ez az érték már 15,6 százalékra nőtt.
A minisztérium tájékoztatása szerint míg 2012 első két hónapjában 235 ezer munkavállaló igényelt SZÉP Kártya juttatást, addig idén január-februárban ez a szám már majdnem megduplázódott, közel 400 ezer dolgozó kérte a cafeteria ezen formáját.
A feltöltések összege a tavalyi év hasonló időszakához képest a két és félszeresére emelkedett (2,9 milliárd forintról 7,3 milliárd forintra). A feltöltésekben továbbra is a vendéglátás zseb dominál, a források kétharmadát erre kérték a dolgozók. A szálláshely zsebre a források ötödét, míg a harmadik, szabadidő zsebre a 15 százalékát töltötték fel az év első két hónapjában.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







