A leggyakoribb mulasztások között szerepelt a nem megfelelő minőségű munkahelyi levegő biztosítása, a vegyi anyagok szabálytalan tárolása, valamint az orvosi vizsgálatok elmaradása.
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - tájékoztatta családja az MTI-t.
A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt 89 éves korában érte a halál. Horváth Ádám 1930-ban született Budapesten, 1968-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, 1983-tól egyetemi tanári rangban. 1983-tól a Magyar Televízió főrendezője, 1994-95-ben a Magyar Televízió elnöke volt.
Sokoldalú pályája során rendezett híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát, nevéhez fűződik 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésenek televíziós rendezése. 1987-99 között ő volt a Szomszédok című folytatásos teleregény "atyja": rendezője és később forgatókönyvírója is.
2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották. 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban érdemes művész címet, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes nagysikerű rendezői munkássága elismeréseként.
A rendező tiszteletére a Pénzcentrum kiválogatta kedvenc, pénzügyi témákban is releváns Szomszédok jeleneteit, amit a cikkben tettünk közzé.
(Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt)
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.