Új korszakot nyitott a végrehajtás alá vont ingóságok értékesítésében az elektronikus árverés - ezt bizonyítják az elmúlt időszak tapasztalatai. Az értékesített ingóságok köre pedig folyamatosan növekszik. A virtuális liciten már ipari gépek, árukészlet, festmények, műtárgyak, bútorok és jelenleg egy pianínó is szerepel, azonban továbbra is a gépjárművek értékesítése a leggyakoribb. A sikeres árverések esetében a vételár átlagban a becsérték 70%-a, amely a korábbi átlagos 25% mellett egyértelműen mutatja az elektronikus árverés sikerét.
Állandó, dinamikus növekedést mutat a regisztrálók száma is; az e-árverés rendszerében jelenleg 959 felhasználó, 68 társaság képviselője 346 településről regisztrált, sőt már határon túlról is érkezett regisztráció is. A február 28-ig befejezett 27 árverés közül 15 sikeres, 4 sikertelen volt, 2 esetben az ingóság árverésen kívül, de árverés hatályával került értékesítésre, 4 esetben pedig az önálló bírósági végrehajtó az ingóságot lefoglalta, ezért a jogszabályi előírásoknak megfelelően a végrehajtási eljárást át kellett adni, 1 esetben egyéb ok miatt, 1 alkalommal pedig az adós rendezte tartozását.
Növekedett az adóhatóság által indított végrehajtások száma is; 2008-ban február végéig a területi igazgatóságok 76.311 adóvégrehajtást indítottak 224.610 adózó ellen, ez 64%-kal több mint a tavalyi év azonos időszakában. A végrehajtás alá vont 131,7 milliárd forint tartozás 35%-kal több az előző évhez képest. Az érintett tartozás összege 584,8 milliárd forint, amelyből 15,8 milliárd forint hátralékra fizetési könnyítés, bírósági felfüggesztés, illetve egyéb ok miatt az eljárás szünetel.
A végrehajtásból beszedett összesen 48,7 milliárd forintból - amely 20,6%-al több az előző év azonos időszakához képest - az adósok 17,6 milliárd forintot fizettek meg.
A saját végrehajtási, valamint a külső megkeresésekkel kiterjesztett behajtási ügyekben évkezdettől február végéig a területi igazgatóságok 92,8 ezer inkasszót bocsátottak ki a 298,7 milliárd forintos tartozásra. A lefoglalt vagyon értéke 18,4 milliárd forint.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.