9 °C Budapest

Sok devizahiteles fog csodálkozni, ha ezt meglátja

2014. december 12. 17:01 2 perc

A hitelfelvétel óta három tényező befolyásolta a devizahitelek törlesztőrészletét: 1. az árfolyamemelkedés, 2. a kamatemelések, 3. az árfolyamrés. Az alábbi példán bemutatjuk, hogy alakult volna a törlesztőrészlet e változások nélkül, és hová állhat vissza a tavaszi elszámolások után egy átlagos lakáshitel esetében.

Az alábbi példában szereplő frankalapú lakáshitel átlagosnak mondható, hiszen:

  • 2007-ben vették fel,
  • 6 millió forint volt az eredeti összeg,
  • 160 forintos CHF-árfolyam mellett vették fel,
  • 20 évre annuitással,
  • a kezdeti kamat 4,3% volt, a jelenlegi pedig 6,3%,
  • a hitel kezelési költsége állandóan 1,5%,
  • a bank 1,25%-os árfolyamrést alkalmazott kezdetben (jelenleg törvény szerint ilyen már nincs).

Mint látható, a kezdeti 42 825 forintos törlesztőrészlet mára 85 százalékos emelkedéssel 79 262 forintra emelkedett. Ebből 60 százalékot az árfolyamemelkedés, 27 százalékot a kamatemelés okozott, az árfolyamrés 2010-es (szabad felhasználású jelzáloghiteles esetében idei) betiltása viszont több mint 1 százalékkal csökkentette azt.


A jövő tavaszi elszámolások során a három tényezőből kettőt (kamatemelések és múltbeli árfolyamrés) "visszacsinálnak", és az eredeti, 4,3 százalékos kamatszint áll helyre e hitel esetében. Mivel a múltbeli tisztességtelenségek most utólag jelentősen csökkentik a tőketartozást is, a hitel törlesztőrészlete még alacsonyabb lesz, mint amit a kamatemelés és az árfolyamrés nélküli elméleti törlesztőrészlet (az ábrán alulról a második) mutat.

Az elszámolás utáni 56 276 forintos törlesztőrészlet 29 százalékkal alacsonyabb a jelenleginél, de még mindig 31 százalékkal magasabb a kezdetinél, hiszen az árfolyamemelkedést nem irtják ki a rendszerből, a forintosítás 256,5 forintos árfolyamon történik majd. A fenti számok persze csak egy átlagos devizahitel sorsát mutatják, az egyes ügyfelek által érzékelt könnyítés ettől lényegesen eltérhet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 13:27