4 °C Budapest

Nagyon sok devizahiteles várt erre a bejelentésre

2014. december 9. 11:08

Újabb rendeletet adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a devizahitelek elszámolásáról. A jegybank sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy mennyi jár majd vissza egy átlagos adósnak, és kiderült, milyen jogorvoslati lehetőségük van az ügyfeleknek.

A Magyar Nemzeti Bank elfogadta a devizahitelek forintosításának negyedik rendeletét

- tudtuk meg Bethlendi Andrástól, a jegybank Fogyasztóvédelmért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatójától. A rendelet kapcsán ismerhettünk meg egy általános devizahitel adatait, illetve az elszámolás és a forintosítás menetének részleteit tudtuk meg. A szakértő szerint az elszámolásnak köszönhetően a tőketartozás 20 százalékkal, míg a törlesztőrészlet mintegy 29 százalékkal csökkenhet.

A példában egyébként egy 2007 júniusában felvett, 5,6 millió forintos értékű, 20 éves tartamú, 5,71 százalékos kamatú hitelről beszélhetünk. A "tisztességtelen kamatemelés" mértéke két százalékot tett ki.

Az úgynevezett tisztességtelen árfolyamrés mértéke a válság előtt 1,25 százalék volt, azután pedig 1,7 százalék-ra nőtt átlagosan.

Az elszámolást követően a példahitel kamata visszaáll az eredeti szintre, a tőketartozás pedig nagyjából 5,7 millió forint lesz. A forintosítás során viszont a kamatszint további csökkenésére lehet számítani, így az 5,71 százalékos kamatszint tovább csökken, mintegy 5,25 százalékra.

Így a példahitel végleges törlesztőrészlete az MNB számításai szerint 52 ezer forintra csökken.

Az ügyfelek tájékoztatása is kiemelten fontos lesz, a negyedik MNB rendelet pontosan arról szól, hogyan kell a bankoknak és a jegybanknak tájékoztatnia az ügyfeleket. A rendelet által meghatározott információk még nem ismertek, azokat a közeljövőben fogják közzé tenni.

Mi lesz az elszámolásban?

Az elszámolásról szóló levélben az alábbi információkat találják majd az adósok:

  • A "tisztességtelen" elvonás összegét (árfolyamrés és egyoldalú kamatemelés)
  • Az elszámolás előtti és utáni hiteladatokat
  • A hitel korábbi adatait évekre lebontva
  • Jogorvoslati lehetőségeket
  • Felmondási jog feltételeit
  • A jövőbeni törlesztőrészleteket
  • A szerződésmódosulás feltételeit (fair bank törvény szabályozza)
Az elszámolás során az adósnak és a hitelezőnek együtt kell működnie

 - mondta Freisleben Vilmos, az MNB Fogyasztóvédelmi igazgatója. Az ügyfeleknek be kell jelentenie:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • A lakcímét (ha változott)
  • A bankszámlaszámát (ha változott és pénz várható)
  • Az MNB a következő módon segíti az adósokat és a bankokat:
  • Az elszámolás folyamatának ellenőrzése
  • A bankok számára iránymutatás
  • A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT), mint jogorvoslati fórum lehetősége
  • Közérdekű keresetek indítása ("igazi" devizahitelek és forinthitelek esetén)

Lényeges, hogy a PBT döntése után is van lehetőség további jogorvoslatra, a felek bírósághoz fordulhatnak, ha nincsenek megelégedve az ítélettel.

Más szabályok vonatkoznak a kedvezményes végtörlesztőkre, nekik 2015 márciusa során kérelmet kell beadniuk arról, hogy szeretnék az elszámolást kérni. Ennek lehetnek költségei, erről a jegybank később ad majd tájékoztatást.

A kamatfelár periódust három, négy, illetve öt évben határozza meg a törvény, a kamatperiódust (a BUBOR-hoz kötött a törlesztőrészlet) pedig háromhavonta változhat. Ez azt jelenti, hogy a kamatunk és a törlesztőrészletünk három havonta változhat, a jegybanki alapkamattól függően.

A követeléskezelőknek átadott ügyek esetén a követeléskezelőnek és a banknak együtt kell működnie. A hitelezőnek el kell számolnia a fogyasztóval, majd ezután az adós a követeléskezelőhöz fordulhat, akivel szintén el kell számolniuk. Így gyakorlatilag két elszámolása lesz annak az adósnak, akinek az ügye követeléskezelőhöz került.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?