A bankok önkéntesen szorítsák 5 százalék alá a lakáshitelek THM-eit - ezt kérte Nagy Márton a Bankszövetségtől. Megnéztük, ez mekkora kamatcsökkentést jelentene a jelenlegi piaci...
Szabad felhasználású hitel 6,90 százalékos THM-mel? Igencsak jól hangzik, hiszen még a jelzáloghitelek esetében is előfordul, hogy a fedezet ellenére ennél drágábban adja a bank a kölcsönt. Arról nem is beszélve, hogy pár éve még a 20 százalékos THM-mel nyújtott személyi kölcsönök sem voltak ritkák, ennek fényében pedig a fenti ajánlat még kedvezőbbnek tűnik. Az ajánlattal kapcsolatban azonban van egy kis bökkenő: azt nem kaphatja meg akárki. Mutatjuk a fontos kitételt, illetve azt is, hogy egy kis trükközéssel hogyan szerezhetjük mégiscsak meg a legkedvezőbb feltételű személyi hitelt.
Bárki könnyedén kerülhet olyan helyzetbe, hogy egy kedvező hirdetést látva bemegy egy bankba megigényelni a kiszemelt terméket, ám nem pont ugyanazt az ajánlatot kapja, mint amit a hirdetés alapján várt volna. Ennek oka igen egyszerű: a feltüntetett, legkedvezőbb kamatokat/legjobb kondíciókat csak bizonyos feltételek teljesítésével kaphatják meg az ügyfelek. Nyilván nem véletlen, hogy hitelek esetében is egy -tól -ig számot szoktak feltüntetni a bankok reklámplakátjain (például THM 8,30-12,10 százalék).
A leggyakoribb ilyen teljesítendő feltétel az ügyfél jövedelmének, munkabérének a kölcsönt nyújtó bankhoz való érkezése, az ottani számlán való jóváírása. Gyakori azonban az is, hogy a kedvezőbb, alacsonyabb THM-et csak a magasabb hitelösszegekre adják meg a bankok. Ez az árazási gyakorlat a Pénzcentrum kalkulátorát használva is tetten érhető. Amennyiben elvégzünk egy példaszámítást 2,9 millió forintos hitelösszegre (a futamidő 60 hónap), akkor a következő értékeket kapjuk például a Cofidis esetében: a törlesztőrészlet 59 577 forint, a THM pedig 8,90 százalék. Bár ez sem rossz ajánlat, de nem is a legjobb, hiszen például a Raiffeisen Banknál csak 8,92 százalék, a K&H Banknál pedig 8,12 százalék a THM.
Jelentősen más eredményt kapunk azonban akkor, ha 3 millió forintos hitelösszegre végezzük el a számítást. Ebben az esetben a Cofidisnél már csak 6,90 százalék a THM, ami lényegesen kedvezőbb az imént kalkulált 8,90 százaléknál. Még kisebb hitelösszegnél pedig még nagyobb eltérést tapasztalhatunk: 2 millió forint esetén a THM már több mint a duplája lesz, egészen pontosan 14,90 százalék. Tehát érdemes a túlságosan kedvezőnek tűnő hirdetéseknek kicsit jobban utána nézni, mert könnyen lehet, hogy az egyéb feltételek miatt ránk nem vonatkozik az adott pénzintézet legkedvezőbb ajánlata.
Még nincs minden veszve
Sokan ilyenkor le is mondanak a rekordalacsony kamatokról, mondván, nekik nincs szükségük 3 millió forintra. Pedig egy kis trükkel könnyedén megszerezhetjük az olcsóbb hitelt is, hiszen az adósnak joga van a futamidő lejárta előtt előtörleszteni a kölcsöntartozását. Tehát csak annyit kell tennünk, hogy felvesszük a nagyobb hitelösszeget a kedvezőbb kamattal, majd azt a részét, amelyre nincsen szükségünk, idő előtt visszafizetjük. A fennmaradó tartozást pedig az alacsonyabb kamattal törleszthetjük a futamidő végéig.
Az előtörlesztésnek persze ára van, ám még mindig olcsóbb ezt kifizetni, mint évekig nyögni a magasabb kamatok miatti nagyobb törlesztőrészleteket. Ennek igazolására nézzünk egy számítást: 1,5 millió forintos hitelösszeg - 60 hónapos futamidővel - a már említett 14,90 százalékos THM mellett igényelhető a Cofidisnél (a hitel kamata 13,97 százalék). Ennek a hitelnek a havi törlesztőrészlete durván 35 ezer forint, a hitel teljes díja pedig 593 ezer forint.
Ezzel szemben ha felveszünk 3 millió forintot - szintén 60 hónapos futamidő mellett -, akkor a THM a már említett 6,90 százalék lesz, míg a hitel kamata 6,69 százalék. A havi törlesztő így 59 ezer forint lenne, de ugye a hitelösszeg felére nincs is szükségünk, azt tulajdonképpen azonnal visszatörleszthetjük. Az előtörlesztésnek díja van, ami az előtörlesztett összeg 1 százaléka - feltéve,hogy az előtörlesztéskor még 1 évnél több van hátra a futamidő végéig. A szóban forgó példában ez a helyzet áll fent, tehát az előtörlesztés díja 15 ezer forint. Ugyanakkor a maradék 1,5 millió forintos tartozást feleakkora kamat mellett kell visszafizetnünk mint az első példában. Ebben az esetben a törlesztőrészlet csak 29 ezer forint, a hitel teljes díja pedig 269 ezer forint, az előtörlesztési díj 15 ezer forintjával együtt pedig 284 ezer forint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Persze nem a Cofidis az egyetlen, ahol ilyen sávosan vannak meghatározva a személyi hitelek kamatai. Ilyen például a K&H Bank is, ahol 1,5 millió forintot akár 8,46 százalékos THM mellett is felvehetünk, ám 500 ezer forintot már csak 14,74 százalékos THM mellett kaphatunk meg (5 éves futamidő mellett). Ebben az esetben is érdemes lehet a magasabb összeget felvenni, majd azonnal előtörleszteni. Az előtörlesztési díj ebben az esetben is 1 százalék, 1 millió forint esetén tehát 10 ezer forint. A hitelösszeg alacsony volta miatt ebben az esetben nem lesz jelentős eltérés a havi törlesztőrészlet tekintetében - 11 ezer forint helyett csak 10 ezer forintot kell fizetnünk -, ám az évek folyamán még így is több 10 ezer forintot spórolhatunk ezzel a kis trükkel.
A buktatók
Azt persze érdemes megjegyezni, hogy hiába az a célunk, hogy a hitel egy jelentős részét azonnal visszafizetjük, a hitelkérelmünk a magasabb összegre fog vonatkozni, tehát a hitelképességünket ennek függvényében fogják megvizsgálni. Tehát az efféle trükkökhöz csak azok lesznek képesek folyamodni, akik fizetése elbírná a magasabb kölcsönösszeget is. Szintén fontos figyelembe venni, hogy a hitel kamatait egyéb feltételek is meghatározhatják, mint pusztán a kölcsönösszeg mértéke.
Például az említett K&H-nál nem csak akkor kapjuk alacsonyabb kamatra a személyi kölcsönt, ha az igényelt összeg meghaladja az 1 millió forintot, hanem az is további feltétel, hogy a jövedelmünk meghaladja a nettó 300 ezer forintot. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a hitelösszeg megemelésével önmagában jobb ajánlatra számíthatunk, ugyanakkor érdemes ezt az eshetőséget is megvizsgálni akkor, amikor személyi kölcsön felvétele mellett döntünk.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.