A leggyakoribb mulasztások között szerepelt a nem megfelelő minőségű munkahelyi levegő biztosítása, a vegyi anyagok szabálytalan tárolása, valamint az orvosi vizsgálatok elmaradása.
Nem fognak változtatni az érettségi szabályain, mivel korábban sem alakult ki fertőzési gócpont a vizsgákon - közölte az Emmi.
Nem változtat a kormány az érettségi szabályain, mert ősszel mintegy 30 ezer diák érettségizett le úgy, hogy nem alakult ki egyetlen egy fertőzési gócpont sem - válaszolta az ATV híradójának az Emberi Erőforrások Minisztériuma miután egy diáklány petíciót indított, hogy ne kelljen érettségizni a koronavírus-járvány miatt. Ezt már több mint 25 ezren írták alá.
Egy nyilatkozó tanár véleménye szerint idén nem szabad érettségit tartani, mert igazságtalan lenne, hiszen a diákok hivatalosan hatodik hónapjukat kezdik meg távoktatásban, ami szerinte rengeteg idő, és óriási lemaradást okozott.
Kegyetlen veszély leselkedik a magyarokra: óriási hibát követ el, aki nem rohan ezzel a sürgősségire
A szakértő szerint fontos megértenünk, hogy egy-egy ilyen eset olyan súlyos szövődményekhez is vezethet, mint a fertőzések kialakulása vagy a hosszú távú rokkantság.
Veszélyes fertőző kór les a magyar gyerekekre, ha beüt az ősz: nincs menekvés, ezt át kell vészelni?
2024. 36. hetéig összesen 8 969 megbetegedés történt, míg tavaly még ugyanebben az időszakban 12 426 diagnosztizált esetről számoltak be.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.