Kutakodik a hatóság az ALDI hűtőiben: repülhet a gigabírság a diszkontláncnak
Magyar termékekkel téveszthették meg a vásárlókat, a Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított.
Magyar termékekkel téveszthették meg a vásárlókat, a Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított.
Több mint két hónap után újra mehetnek a kirándulok a Rám-szakadékhoz, de azért az odafigyelés még mindig erősen indokolt.
A 27. héten 17 pertussis, vagyis szamárköhögés és egy rubeola vagyis rózsahimlő megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg-nyilvántartásba az NNGYK friss közlése szerint.
A NAV tavaly megközelítőleg 149 ezer vizsgálatot folytatott le, ami 7%-os csökkenés a megelőző évhez képest.
A védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül egy parotitis epidemica, tizenkilenc pertussis és egy tetanus megbetegedés gyanújáról érkezett jelentés.
Nyilvánosságra hozták a 2022. évi PISA-vizsgálat pénzügyi műveltégre vonatkozó nemzetközi jelentését
Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma: a pajzsmirigy lehet a felelős mindenért.
Világszinten egyre több embernél diagnosztizálnak tejcukor érzékenységet, átlagosan a népesség 65 százalékára jellemző.
A Balatoni Limnológiai Intézet friss jelentése szerint a Balaton algáinak összetétele már a nyarat idézi.
Nem csak a futballszurkolók, de a nyaralni induló magyar családok is fél napokkal később indulhattak csak el.
A 24. héten egy importált eredetű vírusos vérzéses láz megbetegedést jelentettek, a diagnosztikus laboratóriumi vizsgálat a Dengue vírus kóroki szerepét igazolta.
Június 3. és 9. közötti időszakban hat encephalitis infectiosa diagnózissal bejelentett megbetegedés történt, több beteg esetében kullancsencephalitis fertőzés állt a háttérben.
A legfrissebb kutatási eredmények szerint a csecsemőkorban történő földimogyoró fogyasztás jelentős mértékben csökkentheti a serdülőkorra kialakuló mogyoróallergia esélyét.
A Magyar Rendőrség június 17. és 23. között az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján országos akciót tart.
Az EU kegyetlenül megsarcolja Kínát – súlyos vámokat vetnek ki az ázsiai ország termékeire.
Átfogó vizsgálatot kérnek a guatemalai hatóságok, miután készpénzt és háziállatként tartott krokodilokat is találtak egy börtönben.
Pszichés zavarokat okozhat, ha valakit beoltottak a koronavírus ellen - igaz, hogy akik nem vették fel az oltást, szintén nem nyugodhatnak meg.
A szakértők nyomatékosítják az önvizsgálat és az egyéni rizikók tudatosításának jelentőségét.
A diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok több esetben a Dengue vírus kóroki szerepét igazolták.
Az orvosok szerint Fico eszméleténél van és kommunikál, továbbá hasi CT-vizsgálaton esett át annak érdekében, hogy pontos képet kapjanak egészségi állapotáról.