Itt áll feketén-fehéren: ennyi pénzt hagyhat a magyarok zsebében az árstop
Találtunk érintett terméket, ami 40 százalékkal olcsóbb lett, de olyat is, ami megdrágult február első napjától.
Találtunk érintett terméket, ami 40 százalékkal olcsóbb lett, de olyat is, ami megdrágult február első napjától.
Az Aldi is vizsgálja a lehetőségét a hatósági áras termékek esetben egy esetleges mennyiségi korlátozás bevezetésének, sőt a Spar is monitorozni fog.
Pedig korábban nagy sikerként könyvelte el az ágazat, hogy a tavaly sikerült elkerülni az importhúsok beáramlását.
Hiába, hogy a legtöbb élelmiszer drágább Ausztriában, ott annyival többet keresnek, hogy majd háromszor annyit tudna magának bevásárolni egy osztrák, mint egy magyar.
A koronavírus-járvány 2020 márciusában mindkét vádlott cégére negatív hatást gyakorolt. A vádlottak ezért 2020. március elején elhatározták, hogy a járványhelyzetben a kézfertőtlenítőkre megnövekedett keresletet kihasználva, hatósági engedély nélkül kezedenek nagy tételben ilyen termékek gyártásába.
Egy elemzésben azt vizsgálták meg, hogy a kormány által a 6+1 termékkörben bejelentett maximalizált árazás milyen megtakarítást jelent.
Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt, a Nébih irányításával végrehajtott egy hónapos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat.
Magyarországon nő az infláció, emelkednek az árak.
A kormányhivatalok munkatársai országszerte 109 helyszínen fordultak meg.
2022-ben pedig az energiaárak robbanása és annak következményei jelentkeznek majd az építőanyagárakban.
Fontos, hogy az ajánlott intervallumok kizárólag a minőségmegőrzési idővel ellátott, megfelelően tárolt élelmiszereknél tekinthetők irányadónak.
Az Everest Top Trading 2014 Kft. raktárában 40 531 kilogramm, forgalmazásra szánt, lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű élelmiszert találtak az ellenőrök.
Amikor ott állunk a boltban egy halom, ugyanúgy kinéző TV előtt, nem csoda, ha az jut eszünkbe, hogy tulajdonképpen nincs is itt semmi látnivaló, bármelyiket választhatnánk.
Minden évben e termékek laborellenőrzésével zárják fogyasztóvédelmi vizsgálatokat. 2021-ben húszból öt virslinél tapasztaltak valamilyen jelölési hibát.
Szomorú időszak vár a hazai akcióvadászokra, az infláció és az ellátási láncok akadozása miatt ugyanis az idei évben jóval mérsékeltebb kedvezményekkel készülnek az kereskedők.
Felpörgött a ruhaeladás, de veszik a notebookokat is, de a legnagyobb meglepetés, hogy sok magyar már a karácsonyi ajándék mellé intézi el a nagybevásárlást is.
Az előállítási költségek és a fuvarozás drágulása miatt 10-20 százalékos áremelés jöhet 2022-ben.
Fordulatokkal teli Black Friday hetek: a technológiai és informatikai szektor alkuvadász ünnepe idén a megszokottól eltérően zárult.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 39 elektromos fogkefét tesztelt laboratóriumban, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel közösen.
Az egyik apróhirdetési oldal karácsonyi kérdőívére válaszoló felhasználók több mint 80 százaléka nyitott arra, hogy a piactéren vásároljon valamilyen vintage, használt vagy antik darabot karácsonyi ajándéknak.